Vitályos Eszter emlékeztetett, a kabinet 2010-ben kezdte el bölcsődefejlesztési tervét, ennek eredménye, hogy míg tizennégy évvel ezelőtt 32 ezer férőhely volt a magyarországi bölcsődékben, addig ez a szám 2024 januárjára 64 ezerre emelkedett.

Hirdetés

Nincs már Magyarországon olyan járás, ahol ne lenne bölcsőde – hangsúlyozta az államtitkár, majd a vármegyei adatokra kitérve megjegyezte, a 2010-es 1139-ről 2024-re 3600-ra emelkedett a férőhelyek száma, valamint az akkori 20 település helyett ma már 88 településen elérhető a bölcsődei ellátás.

Az egyik ilyen helység Szamosszeg, ahol több mint 520 millió forintból 36 férőhelyes, három csoportszobás intézmény épülhetett meg, a magyar-ukrán határ közelében fekvő Kölcsén pedig közel 390 millió forintot fordítottak kormányzati és uniós támogatások segítségével a 24 férőhelyes helyi bölcsőde megépítésére – hangoztatta.

Ezek az intézmények „az életet hozzák magukkal”, hiszen az ellátást három éves korig vehetik igénybe a gyerekek, ez pedig szüleiknek nyújt nagy segítséget a munkavégzéshez vagy a munkába álláshoz – fogalmazott Vitályos Eszter. A kölcsei intézményre kitérve azt mondta, a helyben élő, bölcsődés korú gyerekek 67 százaléka számára lesz elérhető férőhely a településen, ami messze meghaladja az országos átlagot.

Korábban írtuk

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében elmondta, a vásárosnaményi központú választókerületben a különböző programoknak köszönhetően közel tíz bölcsőde épül, amelyek egy része önkormányzati és másik része pedig egyházi fenntartásban fog működni.

A cél az, hogy a kisgyermeket nevelő családanyák, ha akarnak, vissza tudjanak menni dolgozni, gyermekük eközben minőségi nevelést kapjon a bölcsődékben – tette hozza a képviselő.