Hirdetés

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt firtatta, hogy a kormány a piaci árú rezsin is nyerészkedni akar-e. Kifejtette: a megemelt energiaszámlákon ott lesz a 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa), ha a számla kétszeresére-háromszorosára növekszik, akkor a kormány áfabevételei is növekedni fognak. A családok többet fognak fizetni, a kormány teszi zsebre a különbözet egy részét – összegzett.

Azt javasolta, hogy a kormány mondjon le erről a plusz több százmilliárd forintos áfabevételről.

Sürgette a gyermeket nevelő családok megsegítését. Közölte azt is, hogy a katával kapcsolatban is változtatásokra van szükség.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, a kormány védi a családokat, az ellenzéktől is, és ezt a magyar emberek tudják, mert április 3-i országgyűlési választáson minimális mértékben támogatták az ellenzéki pártokat, amelyek azóta is elvesztenek minden választást.

Korábban írtuk

Kitért arra, hogy a szankciók nem vetettek véget a háborúnak, és téves volt az a felvetés is, hogy az oroszoknak jobban fájnak a szankciók.

Mekkora Paks-barát lett a magyar baloldal – mondta az államtitkár, aki vitatta, hogy az atomerőmű biztosítaná az ország áramszükségletét. Közölte, az erőmű a magyarországi áramtermelés 50 százalékát, a magyarországi fogyasztás 30 százalékát adja. Az ország mintegy 20 százalékban van kitéve gázerőműveknek, 25-30 százalékban pedig importnak, amelynek az ára jelentősen nőtt – részletezte.