Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Z. Kárpát Dániel a gazdaságvédelmi akcióterv egyes elemeit, például a foglalkoztatásra rakódó terhek csökkentését támogatásáról biztosította napirend előtti felszólalásában. Szorgalmazta ugyanakkor, hogy az áfacsökkentés ne csak a szálláshelyekre terjedjen ki, hanem például a gyermeknevelési cikkekre is.

Hajmeresztőnek nevezte azonban a munkásszálló-építés segítését. Nem az alacsony magyarországi bérekkel kell idecsábítani sem a tőkét, sem a munkaerőt, mert annak lakosságcsere a vége – tette hozzá. Valóban azt hiszik, hogy a magyar gazdaság megmentése az idegen munkaerő importján alapul? – firtatta.

Szerinte a magyar falvakban hatszázezer ember van, aki vagy a fekete-, vagy a szürkegazdaságban dolgozik. Ezeknek az embereknek kellene segíteni – mondta.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, semmilyen lakosság- vagy népességcsere, betelepítés nem folyik Magyarországon. Reményét fejezte ki, hogy az EP-választáson elért hat százalékos eredmény elgondolkoztatja a Jobbikot és befejezi „hangzatos hazugságait”.

A gazdasági akciótervből az államtitkár kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, amellyel tovább mérséklődik a munkaerő költsége. Szólt arról is, hogy sikeres volt a közfoglalkoztatási program, 2016-hoz képest az idei első negyedévre 100 ezerrel csökkent a programban részt vevők száma, ők a nyílt munkaerőpiacon találtak állást.

Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatót is tartott a témában

Pártja nevében határozottan elutasította a kormány munkásszálló-építési programját, amely álláspontjuk szerint „egyfajta lakosságcserét” jelentene, hiszen így a multinacionális cégek érdekében egyre több külföldi dolgozó érkezhetne az országba.

Nem lehet a magyar megmaradás útja, hogy kívülről importálják a munkaerőt – jelentette ki, azt hangsúlyozva, az inaktívak, valamint a szürke- és feketegazdaságban dolgozók legális munkaerőpiacra vezetése lenne e helyzet megoldásának egyik eleme.

Az ellenzéki képviselő ide sorolta pártja béruniós kezdeményezését is, amely egy évtized alatt a fizetések „reális bővülését” hozná, akárcsak a szolgálatilakás- és a bérlakásépítési programot is.

A Jobbik előrehozott tisztújítására vonatkozó kérdésre válaszolva azt közölte: szembenéznek az európai parlamenti (EP-) választáson elért eredményükkel, amelyek egyik okát abban látta, hogy megint túlságosan „jó fiúk” voltak, a programjukat mutatták be, holott a háborús hangulatú társadalom jelentős hányada ennél többet várt.

Egy másik kérdésre válaszolva azt közölte: a párt fővárosi küldöttei csütörtökön határoznak arról, hogy továbbra is támogatják-e a főpolgármesteri székért induló Puzsér Róbertet, a döntés pedig „mélyen és masszívan” orientálja majd a pártelnökséget.

Nem tudott időpontot említeni, mikor dönt a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja az EP-be tartó Gyöngyösi Márton frakcióvezető hivatali utódáról. Azt is mondta, a pártelnökség által támogatott Jakab Péter „a kommunikáció frontján abszolút méltó ellenfele még a miniszterelnöknek is”.