A jelek szerint pedig Volodimir Zelenszkij számít a magyar baloldal támogatására, erről tanúskodik a legfrissebb nyilatkozata is, amelyben így fogalmazott:

Hirdetés

Nem lehetnek orosz csápok Európában, amelyek belülről feszítik az uniót, és még most is segíteni próbálják Oroszországot, hogy a lehető legtöbb pénzt keresse. Mindenki pontosan tudja, az EU-ban ki áll szemben az emberiességgel és a józan ésszel, ki az, aki semmit sem tesz Ukrajna békéjéért. Ennek véget kell vetni, Európa pedig nem hallgathatja tovább Budapest kifogásait.”

Az ukrán elnök tehát továbbra is szolidaritást vár az európai uniós országoktól, és arra kéri őket, hogy terjesszék ki a szankciókat, mondjanak le az orosz olajról, szakítsák meg a kereskedni kapcsolatokat Oroszországgal, és zárják el a kikötőket az orosz hajók elől.

Ahogy korábban megírtuk: már eddig is fennállt a gyanú, hogy a baloldal háttértárgyalásokat folytat Ukrajnával, kedden viszont mindezt Zaránd Péter, a baloldal kampányfőnöke is beismerte. Zaránd Péter a Telexnek azt mondta, Márki-Zay háttértágyalása nem jelent biztonsági kockázatot a magyar emberek számára. Zaránd Péter ezzel a kijelentésével beismerte, hogy a baloldal folytat megbeszéléseket az ukránokkal.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban Facebook-oldalán reagált az újabb baloldali háborús kísérletre.

„Márki-Zay Péter Twitter-üzenetéből, amelyet Ukrajna elnökének küldött, világosan látszik: megegyeztek, hogyha a baloldal nyerne, ha a baloldal kormányozna, akkor azonnal megszavaznák a földgáz- és kőolajszállításra vonatkozó szankciókat, és azonnal megkezdenék a fegyverszállítást. Ez rendkívüli veszéllyel járna Magyarországra nézve”

Korábban írtuk