Finom lelkű és decens hitvesem, ha nem tetszik neki valami, azt mondja: „olyan retardált vagy, mint egy politikus”. Ha nagyon nem ért egyet velem: „buggyantott vagy mint egy miniszterelnöki főtanácsadó”.
Hát most, mi, magyarok, megtehetjük-e, hogy visszautasítsuk a menekülteket, akik nyilván Puskáshoz hasonlóan menedékért, segítségért fordulnak hozzánk?
Folytatva előző írásom gondolatmenetét, Rókusfalvy professzor könyörtelenebb helyzetjelentést ad, mint a szociálmaterialisták és a neoliberálisok együttvéve. Ő azonban helyesen ítéli meg múltunkat, ezért nem pesszimista.
A különféle statisztikai fölmérések, hangulat- és helyzetjelentések szerint hazánk a legrosszkedvűbb ország az Európai Unióban. Ahhoz képest, hogy hajdan mi voltunk a „legvidámabb barakk” a kommunizmusban, a megállapítás nem túl biztató.
Összeomlott az erkölcsi rend. Nincs olyan hónap, hét, nap, hogy napfényre ne kerülne sikkasztás, csalás, lopás. Évtizedek óta. Csak mostanában fölgyorsultak a lebukások.
Szocialistának meg neoliberálisnak, meg környezetvédőnek álcázott alakok meg „értelmiségi” holdudvaraik egymás után alakítják meg a Papagáj kabarét, a Chat-Noirt meg a Trocaderót, én pedig fuldoklok a röhögéstől.
Sokféleképp lehet szeretni a hazát. Bumfordi bombasztikusan, hőzöngve, veszettül mellet döngetve, bortól, pálinkától plöttyedten, fehér asztalnál összehajolva és zokogva népünk keserű sorsán, de lehet értelmesen is.