2021.05.27. Az István, a király rockopera előadására készülnek Sepsiszentgyörgyön A darabot augusztus 20-án mutatják be.
2021.05.27. Az EU védőoltást exportál Japánba a nyári olimpia támogatására Az EU 100 millió adag, koronavírus elleni védőoltást exportál Japánba a nyári olimpia támogatására.
2021.05.27. A kormány visszaszerezné a ferihegyi repülőteret Ismét többségi tulajdont szerezne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a magyar állam – értesült a Magyar Nemzet.
2021.05.27. Bocsánatot kért Macron a ruandai népirtás miatt Macron azt mondta, elismeri országának a történtekben játszott szerepét, és reméli, hogy bocsánatot nyer.
2021.05.27. Már mintegy 24 ezer embert oltottak be a honvédségi oltóbuszokon A Magyar Honvédség öt oltóbuszt fejlesztett ki az oltási feladatok végrehajtására.
2021.05.27. Lerakták Berlinben az első keresztény-zsidó-muszlim imaház alapkövét Az intézmény „a vallási sokszínűség” helye lesz, ahol „megmutatkoznak és érthetővé válnak a különbségek” a vallások között.
2021.05.27. Nemzet Sportolója – Jónyer Istvánt köszöntötték sporttársai Jónyer Istvánt, a Nemzet Sportolójának jelölt négyszeres világbajnok asztaliteniszezőt köszöntötték barátai.
2021.05.27. Megújult a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez.
2021.05.27. Fidesz: az oltásellenes baloldal megint álhírt terjeszt A nagyobbik kormánypárt a DK frakciószóvivőjének, Varga Zoltánnak a nyilatkozatára reagált.
2021.05.27. Az Európai Bizottság a beporzók védelmére irányuló további uniós fellépést sürget Még mindig minden tizedik méh- és lepkefaj a kihalás szélén van, és egyharmaduk egyedszáma csökkenést mutat Európában.