Ismertették, az Európai Unió tagállamai közötti utazásoknál alapesetben nincsenek korlátozások a saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára, ugyanakkor vannak olyan áruk – például veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok, gyógyszerek, vadászfegyverek, alkohol és dohánytermékek, háziállat utaztatása – amelyek korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek.

Hirdetés

Hozzátették, a folyamatosan gyógyszeres kezelésben részesülőknek érdemes orvosi igazolást kérniük. A házikedvencek pedig az EU-n belül kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) utazhatnak, amelyet az állat gazdájának lakóhelye szerint illetékes állatorvos állít ki.

Speciális szabályok vonatkoznak többek között a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokra, azok élő és élettelen egyedeire, valamint a belőlük készült termékekre, ideértve a vadásztrófeát és a preparátumot is. Ezek behozatala és kivitele mind az EU-ban, mind harmadik országban alapvetően tilos, vagy engedélyhez kötött. Egyes ajándéktárgyként megvásárolható elefántcsont, teknőspáncél, vagy egzotikus bőrtermékek engedély nélküli behozataláért természetvédelmi bírság, és akár hároméves szabadságvesztés is kiszabható – írja a NAV közleményében.

Az EU-n belül a jövedéki termékek – alkohol, cigaretta, üzemanyag – szállításához nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozások vonatkoznak rájuk. Magánszemély, nem gazdasági célra, adómentesen csak kereskedelmi mennyiség alatti jövedéki terméket szállíthat. Kereskedelmi mennyiségnek számít például már 800 szál cigaretta, 200 szivar, 110 liter sör, 90 liter bor és pezsgő. Behozható és kivihető a magángépjárművek és motorkerékpárok gyári üzemanyagtartályaiban lévő üzemanyagon felül kannában járművenként legfeljebb 10 liter üzemanyag.

Korábban írtuk

Az Európai Unión kívülről Magyarországra – 17 éves kor felett – légi úton például 200 szál, egyéb módon 40 szál cigaretta, 16 liter sör, 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen. Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, egyéb módon 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. 15 év alatti utasoknál – az utazás módjától függetlenül – 150 euró ez az értékhatár – ismertetik a közleményben.

Kiemelték, hogy az EU-n kívüli országoknál a kivitelnél a célország jogszabályait is be kell tartani, ezekről az érintett magyarországi diplomáciai képviseletek tudnak felvilágosítást adni.

A készpénzre is figyelni kell, minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 000 euró, vagy annál több készpénz – akár különböző pénznemekben – vagy ennek megfelelő összértékű, készpénz-helyettesítő eszköz van, köteles ezt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be- vagy onnan kilép. Az értékpapír, kötvény, részvény, utazási csekk mellett idén nyártól a legalább 90 százalékos aranytartalmú aranyérmék és a legalább 99,5 százalékos aranytartalmú aranyrudak, aranyrögök, aranyszemcsék is beleszámítanak az értékbe. Általános forgalmi adó alól mentes a külföldi utas által vásárolt termék, ha azt személyi vagy útipoggyászának részeként a közösség területéről kiviszi – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.