Fotó: shutterstock.com/Geza Farkas
Hirdetés

Hétvégi olasz lapértesülések szerint a 235 védett állat tetemére egy vadkenderültetvény felszámolása után bukkantak egy tanyán elrejtve a kalábriai Delianuovában. A mélyhűtött pelék elő voltak készítve eladásra és fogyasztásra. A razzián őrizetbe vettek három embert.

A LIPU természetvédelmi szervezet szerint a sült pele ínyencfogásnak számít a kalábriai maffia, a Ndrangheta vezetői körében, és főleg azokon a vacsorákon szolgálják fel, amelyeket az ellenségeskedő klánok kibékítése céljából tartanak, de sült pele mellett hozzák meg a legfontosabb döntéseket is a keresztapák.

A kalábriai Aspromonte-hegységben sokan foglalkoznak orvvadászattal, a vadorzók maffiózóknak és éttermeknek adják el a befogott peléket.

A Ndrangheta a legjelentősebb olasz alvilági szervezet, és ma már aktív az egész világon.

Korábban írtuk

A BBC beszámolója szerint a pele ínyencségnek számított a régi Rómában is, ahol leölés előtt ketrecekben hizlalták fel az állatokat. A megnyúzott és kibelezett rágcsálókat darált sertéshússal, őrölt fenyőmaggal és fokhagymával tömték meg, majd megsütötték őket.

A brit hírszolgálat szerint a pelét fogyasztják napjainkban is Horvátországban és Szlovéniában is.