Mától birtokba vehetik a gyermekek a Béke téren található új, integrált játszóteret!Többek között egy kerekesszékes…

Gepostet von Borbély Lénárd am Dienstag, 29. September 2020
Hirdetés

Borbély Lénárd, a kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen hangsúlyozta, hogy az önkormányzat családbarát kerületet épít. Azért dolgoznak, hogy Csepel integrált és befogadó kerületté váljon.

Már korábban is átadtak egy olyan, integrált játszóteret, ahol közösen játszhatnak az ép gyerekek mozgáskorlátozott társaikkal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek így sokkal befogadóbb felnőttekké válnak – tette hozzá.

Az új játszótér azért is jó helyre került a Béke téren, mert a környéken több, mozgáskorlátozott gyermekeket oktató intézmény működik – mondta Borbély Lénárd.

Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatója jelezte, hogy a társaság a Játék összeköt elnevezésű programban már a tizedik integrált játszótér megvalósítását támogatja.

Korábban írtuk

Kiemelte: fontosnak tartják, hogy ne csak gazdasági téren járuljanak hozzá az ország gyarapodásához, hanem a társadalom számára fontos programokat támogassanak.

Annál is inkább, mert a társaság dolgozóinak 10 százaléka fogyatékossággal él – tette hozzá.

Közölte: évről-évre a Nagykarácsony sorsjegyük bevételéből finanszírozzák a játszóterek építését. Ennek nyomán idén még négy, jövőre pedig újabb öt befogadó játszóteret adnak át.A játszóterek kialakítását fogyatékosügyi szervezetek szakértői is segítik – mondta Bánhegyi Zsófia.