Andy Harris, az amerikai Maryland állam magyar származású kongresszusi képviselője előadása elején felidézte, hogy állama egyike volt azon 13 egykori brit gyarmati területnek, amely harcba szállt a brit uralommal az amerikai függetlenség kivívásáért. Akkor szerzett tapasztalataikat szerencsére nem feledték el – tette hozzá -, mert így tudják ma felvenni a harcot az Egyesült Államok átalakítására törekvő amerikai kormányzattal.

Hirdetés

Elmondása szerint a Biden-adminisztráció az amerikai polgárok megkérdezése nélkül engedi be tömegével az illegális migránsokat, akik között olyan bűnözők is nagy számban érkeznek, mint az a férfi, aki pár nappal ezelőtt egy kétéves gyereket ölt meg. Harris véleménye szerint az ilyen embereket azonnal felelősségre kellene vonni és kiutasítani, de ez sok esetben nem történik meg.

További súlyos problémának nevezte, hogy az amerikai kormány az élet szinte minden területére engedi beszivárogni a woke-ideológiát. Elmondta: így fordulhat elő, hogy az abortusz a szülés pillanatáig bármikor végrehajtható, és olyan egyetemek is meghajoltak a woke előtt, mint a Columbia és a Yale. Ez pedig azzal járt, hogy falaik között „futótűzként terjed az antiszemitizmus” és az Izraelt megtámadó Hamász melletti kiállás, valamint a gender-ideológia „agymosása”.

Felháborítónak nevezte, hogy a gender már az amerikai óvodákban is jelen van; egy helyen nemrég úgy tartott foglalkozást egy drag queen, hogy a „szabad Palesztínát!” feliratot is kitette.

Korábban írtuk

Andy Harris szerint a gender veszélyes. Mint mondta, orvosként tudja, hogy a nemátalakítás lehetetlen; mivel a teremtés rendjéből fakadóan a férfi és nő közötti biológiai különbségek áthidalhatatlanok, így a próbálkozások csak torz eredményeket hozhatnak.

Ennek kapcsán annak a veszélyére is felhívta a figyelmet, hogy a „férfiasított nők” értelmetlenül sérülhetnek meg, ha az ideológiának megfelelően férfiakkal vívnak sportversenyt. Ezért azt javasolta az embereknek, hogy értékválasztásukban a woke helyett a tudomány eredményeire hagyatkozzanak; a szocializmust, a kommunizmust és a gendert olyan neoliberális ideológiáknak nevezte, amelyektől meg kell védeni a mai fiatalokat.

Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy a globalista és a woke-ideológia olyan világnarratíva, amely a nemzeti hagyományok és a vallás eltörlését célozza. Fő eszközeként a tömeges bevándorlás elősegítését nevezte meg. Szerinte ez ellen azért kell harcolni, hogy ne romoljon tovább az európai közbiztonság, és az országok megőrizhessék saját kulturális értékeiket.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió területén az utóbbi tíz évben beadott 7,8 millió menedékkérelemnek csak a negyede felelt meg a genfi konvencióban lefektetett szabályoknak. Ez pedig azt jelenti, hogy a kérelmek háromnegyedét olyan emberek adták be, akik nem üldöztetés miatt, hanem csak a jobb élet reményében érkeztek Európába.

A jelenleg hatalmon lévő osztrák kormányt úgy jellemezte, hogy konzervatívnak mondja magát, de valójában „újbaloldali”, hiszen már hat társadalmi nemet, azaz gendert ismer el.

A választási év fontosságáról szólva Vilimsky arra biztatta a konferencia résztvevőit, hogy a már létező együttműködések alapján olyan konzervatív platformot hozzanak létre Európában, amely hatalomra kerülve újra biztosítani tudná a kontinensen a családvédelmet, a valódi szólásszabadságot és a közvetlen demokráciát; amerikai barátait arra kérte, hogy a közelgő elnökválasztáson „szabaduljanak meg az aluszékony Joe Bidentől”.