Az üzenetre egy sétáló pár bukkant rá a Felső-Rajna megyei Ingersheim közelében. A kis alumíniumkapszulát rokonaik tanácsára a közeli Ligné múzeumának adták át – mesélte Dominique Jardy, az intézmény kurátora.

Hirdetés

A múzeumot a Vogézek elzászi oldalán az első világháború idején 1915-ben vívott ütközet emlékére emelték.

A kapszulában egy igen jó állapotban fennmaradt, kézírásos német nyelvű üzenetet találtak, melyet a góthoz hasonló betűkkel vetettek papírra, ezért nehéz volt megfejteni – magyarázta a kurátor, aki szerint annyira ritka kincs került a kezébe, amilyenhez negyven éve nem volt szerencséje.

Jardy „egy német barátját” hívta segítségül az írás megfejtéséhez. A levelet egy porosz gyalogosezred egy Ingersheimtől északra állomásozó tisztje küldte egy feljebbvalójának, aki ugyanannál az egységnél szolgált. A szövegben Bischwihr és Ingersheim közötti műveletekről volt szó, Elzász akkor Németországhoz tartozott.

Korábban írtuk

Az üzenetnek összesen négy példányát adták fel négy galambbal, egyikük az indulás után nagyon hamar el is hagyhatta a küldeményt, amit végül 2020-ban találtak meg.

Az üzenet írásának dátumában kissé bizonytalanok voltak, mert az évszám utolsó számjegye nehezen volt olvasható, nem látszott jól, hogy 1910 vagy 1910. július 16-ai a keltezés. Jardy szerint 1910, mivel „lehetetlen, hogy 1916 legyen a dátum”.

A levelet a múzeumban állítják ki olyan körülmények között, hogy ne romolhasson az állapota.

A levelet IDE kattintva tudják megnézni.