Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetõedzõje a csapat firenzei sajtótájékoztatóján 2023. október 4-én
Hirdetés

Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Dibusz Dénesnek, hiszen egy kis királynő érkezett a családjába. Minden jót kívánok nekik” – idézte a fradi.hu a szerb trénert, aki arra utalt, hogy a válogatott kapusnak a héten megszületett a második gyermeke, Lotti. „Nehéz 90 perc vár ránk” – mondta a meccsre rátérve Stankovic.

A Genk határozott játékra, gyors futballra képes, tudja, hogyan kell irányítani egy mérkőzést. Ezekben a napokban egymást követik a fontosabbnál fontosabb mérkőzések, de Belgiumban is mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk. Szeretnénk minimum egy, de akár három ponttal hazatérni

– jelentette ki az edző.

Két játéknap után a Genk és az FTC is négy-négy ponttal áll az F csoportban, megelőzve a kétpontos Fiorentinát és pont nélkül álló Cukarickit. Dejan Stankovic a négyes állásával kapcsolatban közölte: „Még négy forduló hátravan, de úgy gondolom, hogy a Genk elleni két találkozó döntő jelentőségű lehet a továbbjutás szempontjából. Nem lesz könnyű mérkőzés a csütörtöki, de tudjuk, mi a dolgunk.” A csapatkapitány Dibusz szerint nagyon jó csapatmunkára lesz szükség Belgiumban.

A Genk egy igazán erős ellenfél, amelynek keretét nagyon jó minőségű játékosok alkotják. Egy fiatal csapat, amely ellen biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, ám én hiszek a csapatunkban, és abban, hogy pontot, pontokat szerezhetünk csütörtökön. Mint mindig, most is a győzelemre törekszünk, de tudjuk, hogy milyen erősségű a Genk, amely ráadásul otthon játszik ezúttal” – mondta a klub honlapján a válogatott hálóőr. „A sikerhez nagyon jó csapatmunkára lesz szükségünk, tartanunk kell magunkat az előzetesen megbeszélt taktikához, valamint jól kell reagálnunk a mérkőzés közben kialakuló szituációkra. A keretünket jó játékosok alkotják, de csapatként vagyunk igazán erősek.”

Korábban írtuk