Fotó: ShutterStock.com/Dziurek (archív)
Hirdetés

A lengyelek a XXI. században már hat világversenyen vettek részt, ezeken ötször nem tudtak nyerni a nyitómérkőzésükön. Szlovákiával szemben az esélyek egyértelműen mellettük szólnak, az viszont mindenképp figyelmeztető jel kell legyen számukra, hogy hétfői riválisuk ebben az évszázadban csak két alkalommal szerepelt nagy tornán, de azokon mindkétszer túlélte a csoportkört. A lengyeleknek ebben a periódusban hatból egy a „túlélési mutatójuk”: a 2016-os Eb-n negyeddöntőbe jutottak, ahol csak tizenegyespárbajban maradtak alul a későbbi győztes portugálokkal szemben.

A lengyelek nagy reményeket fűznek a klubszezonban bombaformában futballozó, gólerős Robert Lewandowski játékához. Lewandowskinak kulcsszerepe volt a Bayern München bajnoki címében, valamint abban, hogy a bajorok a Bundesliga leggólerősebb csapatának bizonyultak az idényben. A támadó viszont ezúttal azzal a Milan Skriniarral találja szemben magát, aki az Internazionaléval lett olasz bajnok. A milánói gárda pedig a legkevesebb kapott góllal zárta a Serie A küzdelmeit.

A továbbjutást illetően a győzelem mindenképpen enyhítené a nyomást a felek valamelyikén a spanyolok elleni találkozó előtt. A csoport legfőbb favoritjának változatlanul Luis Enrique szövetségi kapitány együttese számít, annak ellenére, hogy a szintén társrendező spanyolok esetében az Eb-felkészülését messze nem lehet ideálisnak nevezni.

A spanyoloknál előbb helyszíncsere történt – Bilbao helyett Sevilla lett a rendező városuk -, majd a szakember mondott le különböző okokból néhány kipróbált futballistáról, többek között a tavasszal sérülésekkel bajlódó Sergio Ramosról. Az egy évtizeddel ezelőtt sikeres, vb-győztes és kétszeres Eb-aranyérmes generációból mostanra Sergio Busquets maradt hírmondónak, egészen addig, amíg a barcelonai középpályás koronavírusos fertőzése miatt ki nem esett a képből egy időre. Busquets az első, svédek elleni csoportmeccsen biztosan nem léphet pályára, de a másodikon, a lengyelek ellen – edzettségi és terhelhetőségi állapotának függvényében – talán már ott lehet.

Korábban írtuk

A spanyol keretben ott vannak a sokra hivatott utódok, ők azonban a felkészülés utolsó, finombeállításokra hivatott, talán legfontosabb hetében – egészen szombatig – kénytelenek voltak egyénileg edzeni. És az utolsó felkészülési meccsükön is az U21-es válogatott játszott helyettük Litvániával. Luis Enrique mindezek ellenére kizárólag optimista gondolatokkal várja az Eb-rajtot.

„Ritkán láttam ennyire kiváló hangulatot stábtagok és játékosok között. Ezért kizárólag jó és szép dolgokra számítok” – nyilatkozta.

A svédeknek szintén lesznek hiányzóik koronavírusos fertőzés miatt, ráadásul a Göteborgban készülő együttesnek minden bizonnyal külön meg kell küzdenie majd a spanyolországi nyárral is, hiszen a 21 órás kezdés időpontjában még 27 Celsius fok várható. A madridi bázisukon készülő spanyolok viszont a nap legmelegebb időszakában edzettek, hogy a legmegfelelőbben akklimatizálódjanak, emellett pedig a 16 ezer néző nagyrészének a támogatására is számíthatnak.