A szövetség tájékoztatása szerint a Puskás Arénához érdemes tömegközlekedéssel utazni, a környéken ugyanis forgalomkorlátozások lesznek érvényben, a kapunyitást követően, legkésőbb 18 órától közlekedési lezárásokra kerül sor. Az MLSZ a pénteki közleményében ugyanakkor jelezte, hogy a BKK sűríti járatait, és – ahol szükséges – a megállókban segíti a biztonságos fel- és leszállást (M2, M4-es metró, 1-es villamos)

Hirdetés

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a szurkolói falu a Toronyépület (múzeum) előtti területen, az aréna keleti oldalán lesz majd, ahol volt válogatott játékosokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

„Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a XIII-as bejárat kizárólag a vendégszurkolók belépésére szolgál. A4-esnél nagyobb méretű táska bevitelére nem lesz ezúttal sem lehetőség” – áll a közleményben, amely szerint a vidékről érkezőknek a szervezők a Hungexpo környékét (Albertirsai úti buszparkolót), illetve az Asztalos Sándor utcai parkolást javasolják. Utóbbi helyszínen buszok parkolására is van korlátozottan lehetőség, érkezési sorrendben.

A szokásos taxidrosztok (Aréna Mall, Mogyoródi út, Keleti pályaudvar) elérhetőek lesznek a mérkőzést követően, de nagy forgalomra kell számítani.

A magyar szövetség sportszerű szurkolásra kéri a nézőket.

A korábbi felfüggesztett zárt kapus büntetés miatt – provokáció esetén is – mindenki tartózkodjon a kirekesztő magatartástól – írta az MLSZ.

Korábban írtuk