Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Az SVSE középtávfutója az 1:59.80 perces kvalifikációs szint teljesítésével jutott ki a vb-re, amit a júniusi lengyelországi csapat Európa-bajnokságon ért el karrierje első két percen belüli futásával. Előzetesen pedig arra lehetett számítani, hogy az elődöntőbe jutáshoz ehhez az időhöz közeli eredmény kell majd.

Kéri a hétből az ötödik előfutamban kapott helyet, melyben határozottan kezdett, az első kanyar után a második, harmadik helyen vágott be és az első körben stabilan tartotta a helyét. Az iram visszafogott volt, a második elejétől viszont fokozatosan nőtt a tempó, melyet Kéri is jól bírt és az utolsó kanyarban is továbbjutó helyen állt, sőt, úgy tűnt, két másik riválisával sikerült leszakítani a többieket. A célegyenesben az amerikai Nia Akins volt a leggyorsabb, mögötte pedig a brit Jemma Reekie futott, akivel Kéri tudta tartani a tempót, megelőznie viszont nem sikerült, miközben mögötte a szlovén Anita Horvát hajrázott nagyszerűen, és kevéssel a cél előtt a magyar mellé ért, majd megelőzte.

A biztos továbbjutáshoz az első háromban kellett volna végeznie a 29 éves magyar atlétának, aki viszont 2:00.20 perces idejével a legjobb volt a nem továbbjutottak között, akik közül a hét futam alapján a legjobb három is folytathatta. Így a következő két futamból nem előzhették meg hárman, de végül senki sem tudott elé kerülni, így a magyar atléta készülhet a péntek esti elődöntőre.

A kiemelt vendégeknek szánt helyeket is értékesítik

Kiemelt vendégeknek szóló jegyeket szabadít fel a nézők számára a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága.

A vb hátralévő napjaira összesen csaknem 1500, a legjobb helyekre szóló belépőt terveznek értékesíteni, kizárólag online – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kedd estig az összes elérhető jegy elfogyott a vb hátralévő döntőire. Ezért a szervezőbizottság kezdeményezte a nemzetközi szövetségnél, hogy kivételesen a VIP-vendégeknek fenntartott helyek egy részét is nyissák meg a jegyvásárlók előtt.

Csaknem 1500 darab, a vb hátralévő napjainak legnépszerűbb esti programjaira szóló jegy találhat gazdára. Ezek a belépők kizárólag a vb hivatalos online felületén keresztül vásárolhatók meg. Az akció szerdán reggel 8 órakor kezdődött és a szerda esti programra frissen felajánlott jegyek alig másfél óra alatt elkeltek.

„Látjuk a mai akció sikerét és érezzük az egyre fokozódó nyomást, így a következő napokban is mindent megteszünk, hogy legyenek még elérhető jegyek. Egyeztetünk a nemzetközi szövetséggel, sőt még a versenyt közvetítő tévétársaságokat is megkértük, hogy a szokásosnál kisebb helyet foglaljanak el a lelátón, hogy bejuthassanak még nézők” – mondta Németh Balázs, a Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

A helyszíni jegypénztárakban kizárólag a délelőtti programokra lehet belépőt váltani.

„Elképesztően boldog vagyok, hogy sikerült továbbjutnom. Az edzőmmel beszélgettünk arról, hogy egy nagyon jó futással összejöhet, és az, hogy ezt most tényleg megcsináltam, nagyon jó érzés” – nyilatkozta boldogan Kéri Bianka. – „Úgy érzem, kifutottam magam, a végére elfáradtam és beesett elém a szlovén lány. A futás után az edzőm jelezte, hogy jó az idő, aztán a Q szobában jött a várakozás. Iszonyú egy hely, nőtt néhány ősz hajszálam, amíg figyeltük az eredményeket az utolsó két futam alatt.”

Kéri kiemelte, hogy a közönség nagy segítséget jelentett a számára, mint ahogy az is, hogy nem volt ismeretlen a stadion, mivel már az országos bajnokságon futhatott benne, szombaton pedig a 4×400 méteres vegyes váltóval – melynek tagjaként országos csúccsal lett 11. – már a vb-n is bemutatkozott.

„Az időeredménnyel is nagyon elégedett vagyok, mert ez életem második legjobb futása úgy, hogy elképesztően meleg van, ráadásul délelőtti futam volt” – jegyezte meg a sportoló, aki a péntek esti elődöntőben szeretné élvezni a futást, és bízik benne, hogy sikerül két percen belüli időt elérnie.

Korábban írtuk