Bíró Attila együttese már kétgólos hátrányban is volt a 14-szeres világliga-győztes, a legutóbbi három olimpián és négy világbajnokságon győztes amerikaiakkal szemben, azonban kiváló védekezéssel és hatékony támadójátékkal fordítani tudott.

Hirdetés

A magyarok a vasárnapi fináléban az olimpiai ezüstérmes spanyolokkal találkoznak. A két csapat a csoportkörben már játszott egymással, csütörtökön az ibériaiak 15-11-re diadalmaskodtak.

A magyar csapat gólszerzői

Szilágyi 3, Máté, Keszthelyi-Nagy 2-2, Vályi, Gurisatti, Hajdú 1-1

A két csapat legutóbb a magyarországi rendezésű nyári világbajnokság döntőjében találkozott egymással, az amerikaiak akkor 9-7-es győzelmet arattak. Két évvel ezelőtt a világliga athéni fináléjában is összecsaptak a felek, akkor az amerikaiak sorozatban a hetedik, összességében a 14. világliga-elsőségüket ünnepelhették.

A szombati összecsapást nagyszerűen kezdte a magyar csapat, Vályi Vanda mindössze 24 másodperc elteltével betalált, a kapuban pedig Magyari Alda mutatott be szép védéseket emberhátrányban. Az amerikaiak közel öt perc játék után találtak be először, majd egy perccel az első szünet előtt a vezetést is megszerezték. Ekkor Máté Zsuzsanna pillanatai következtek, két bombagólt szerzett, igaz, a rivális is betalált ebben a rövid periódusban (3-3).

Korábban írtuk

A második negyedet amerikai gól vezette fel, majd növelték előnyüket a tengerentúliak, de Gurisatti Gréta emberelőnyből gyorsan válaszolt. Az egyenlítés Keszthelyi-Nagy Rita szemfüles találatával jött össze, majd 1.9 másodperccel a nagyszünet előtt Szilágyi Dorottya a félpályáról használta ki az amerikai kapus figyelmetlenségét (6-5).

A fordulás után az amerikaiaké volt az első gól, védekezésben mindkét gárda kiválóan teljesített. Két perccel a játékrész vége előtt fórt kapott a címvédő, az időkérés után pedig szépen megjátszott labdával előnybe is került. A létszámfölény a túloldalon is adott volt, de a magyar lövés nyomán a labda a kapufáról pattant ki. A közel nyolcperces magyar gólcsendet végül Szilágyi törte meg egy lefordulás végén (7-7).

A záró nyolc perc Keszthelyi-Nagy értékesített ötméteresével kezdődött, majd az amerikaiak Jenna Flynn szenzációs kapufás góljával egyenlítettek. Kapaszkodni ugyanakkor újra a címvédőnek kellett, miután a 16 esztendős Hajdú Kata egy felsőléces bombagóllal megszerezte a vezetést. Sőt, bő két perccel a vége előtt fórt kapott a magyar csapat, Bíró Attila időkérése után pedig Szilágyi Dorottya fejezte be a figurát. Az amerikaiak gyorsan válaszoltak, így nyílt lett a hajrá, ráadásul fél perc múlva egy furcsa bírói ítélet után feldobást követően az egyenlítésért támadhatott az ellenfél, de szép védekezés után a magyarokhoz került a labda. Negyvenhárom másodperccel a vége előtt ráadásul fórt kaptak, Szilágyi lövését azonban védte a kapus.

A játékidőből 25 másodperc maradt, amikor Adam Krikorian időt kért, de az amerikaiak már nem jutottak el igazi lehetőségig.