A brit napilap azt írta, a Fehér Ház nemzeti kábítószer-ellenőrzési irodája (ONDCP) találkozót szervez a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) annak érdekében, hogy a marihuánahasználat az eddigieknél enyhébb elbírálás alá essen.

Hirdetés

Az ügy hátterében az áll, hogy a női 100 méteres síkfutás legnagyobb esélyesének tartott amerikai Sha’Carri Richardson nem indulhat a július 23-án kezdődő tokiói olimpián, mert doppingmintájában kannabisz nyomaira bukkantak, ezért egy hónapra eltiltották.

Richardson elismerte, hogy tiltott szerrel élt – azt mondta, édesanyja halálát próbálta ilyen módon feldolgozni -, és elfogadta az eltiltást, amely július 27-én jár le.

Tavaly ősszel a profi élsportolók érdekvédelmét ellátó Játékosok Világszövetsége (World Players Association, WPA) is kevésbé szigorú szankcionálást, jóval rövidebb idejű eltiltást szorgalmazott azoknak a versenyzőknek az esetében, akik nem teljesítményfokozó szerrel buknak meg, hanem szabadidős kábítószerek, partidrogok fogyasztásával követnek el doppingvétséget.

Korábban írtuk