Hirdetés

Az eddigi mérleg ezzel együtt az angolok fölényét mutatja: 16 győzelem és három döntetlen mellett hatszor kaptak ki.

A múlt szombati magyar sikert megelőzően 60 éve győzött utoljára a magyar együttes, amely a tavaly októberi világbajnoki selejtezőn 1-1-es döntetlent játszott a londoni Wembley Stadionban.

Angliában legutóbb 69 évvel ezelőtt diadalmaskodott a magyar válogatott, mégpedig a Puskás Ferenc fémjelezte Aranycsapat az azóta legendássá vált barátságos meccsen, mely 6-3-as vendégsikert hozott.

A Wolverhamptonban sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzés – magyar idő szerint – 20.45 órakor kezdődik.

Korábban írtuk