Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A harmadik helyen kiemelt Babosék – akik hétfőn döntő rövidítésben verték a Latisa Csan, Csan Hao-cseng tajvani testvérpárt – az első szett végjátékában jobban összpontosítottak, és előnybe kerültek. A folytatásban már komoly fölényben voltak, és végül 1 óra 15 perc alatt diadalmaskodtak.

„Nehéz meccsen vagyunk túl, 3:3-ig pár fontos labdamenetet elveszítettünk, és ez kisebb zavart okozott a fejekben” – idézte a soproni játékos értékelését a MOL Csapat honlapja. – „Miután 3:5-nél egy hatalmas gémet játszottunk, helyre kerültek a dolgok, és elkezdtünk jól játszani. Örülünk, hogy nyertünk és várjuk a következő meccset, nyerni szeretnénk Szabalenkáék ellen is.”

A csoportnak még az első helyen kiemelt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz duó a tagja.

Babosék legközelebb pénteken lépnek pályára. A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.