Magyarock manifesto

Nincs te és én, csak mi. Magyarok. Győztesként, vesztesként, pályán, lelátón is egyek. A Magyarock a Magyar Olimpiai Csapat, a sportolók és a szurkolók közös céljának a jelképe, amiért mindannyian félretesszük a különbségeinket, hogy az egyetlen fontos dolog miatt egyesüljünk: a magyar sport szeretetéért. Mi vagyunk a sport. Mi vagyunk a teljesítmény, mi vagyunk a mérce. Mi vagyunk a #magyarock.#magyarcsapat #mivagyunk #olympicteamhungary #sport

Gepostet von Magyarock – Olympic Team Hungary am Donnerstag, 23. Juli 2020
Hirdetés

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a rendhagyó helyszínen, a Kincsem Park gyepén tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy az eredeti tervek szerint ezen a napon kezdődött volna a tokiói nyári olimpia, amelyet a koronavírus-járvány miatt kellett egy évvel elhalasztani.

„Ez a nap így nem túl örömteli, mi azonban évek múlva is szeretnénk jó érzésekkel visszagondolni 2020. július 24-ére, ezért időzítettük mára a Magyarock szurkolói márka bemutatását” – indokolta az időpontválasztást, majd hozzátette, azt szeretnék elérni, hogy a magyar emberek érezzék magukénak és érzelmileg támogassák a magyar olimpiai csapatot.

„Innentől fogva külön válik a Magyar Olimpiai Bizottság mint intézmény és a magyar olimpiai csapat kommunikációja” – fogalmazott a sportvezető, aki elárulta, hogy három éve dolgoznak az új márkán.

Vékássy Bálint, a MOB főtitkára elmondta, a korábbi olimpiákon irigykedve látta, hogy más nemzetek képviselőit milyen könnyű azonosítani, példaként a gallkakasos franciákat, a narancssárgába öltözött hollandokat és a juharleveles kanadaiakat említette.

Korábban írtuk

„A riói olimpián a magyar szurkolók a világoszöld pólójukkal már kiviláglottak a tömegből” – fűzte hozzá, utalva arra, hogy a jövőben is ezzel a színnel szeretnék a magyarokat azonosítani.

„Nem tudunk a sportnál jobb dolgot mondani, amivel a magyarok együvé tartozását ki lehetne fejezni, azt, hogy párt- és klubpreferenciák nélkül a magyar sportolók sikeréért szurkolnak” – jelentette ki a főtitkár, aki ezzel magyarázta, miért a „Mi vagyunk” lett az új brand szlogenje.

Vékássy felhívta a figyelmet arra, hogy mivel az olimpiai mozgalom elöregedőben van, de az alapértékek továbbra is ugyanazok – kiválóság, barátság és tisztelet – az új márkával elsősorban a 16-35 éves korosztályt célozzák meg. Mégpedig szélesebb körben, tehát nemcsak azokat, akik a sportrajongók táborába tartoznak, ezért az online térben – honlappal, Facebook-, Instagram- és Youtube-megjelenéssel – indították el kampányukat.

„A szurkolói ruházatot ősszel kezdjük el árulni, de emellett az olimpiai sportöltözéket továbbra is az adidas szállítja, a céggel a párizsi olimpiáig van élő szerződésünk” – közölte Vékássy, aki azt is elárulta, hogy Magyarock márkát 11 civil mellett 166 olyan olimpikonjelölt fogja népszerűsíteni, akikről a tél folyamán készítettek fotókat, amikor még úgy volt, hogy 2020-ban rendezik a tokiói ötkarikás játékokat.

Fotó: MTI/Illyés Tibor