Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A lólengés-specialista a Stuttgartban zajló világbajnokságon az MTI-nek úgy nyilatkozott: nagyon élvezte a magyar férfiválogatott produkcióját a selejtezőben, de jó lett volna belülről átélni mindezt.

„Én most tartalékként vagyok itt. A pódiumedzést végigcsináltam velük bent, de a selejtezőre már nem mehettem be, azt kintről kellett néznem. Nyilván nagyon hiányzik, és fájt, hogy nem lehettem ott, de örülök, hogy ilyen csapat tudott kiutazni” – fogalmazott az UTE sportolója.

Berki hangsúlyozta, a magyaroknál a hozzáállás sportolóhoz méltó volt, és talán ez a legfontosabb, nem feltétlenül csak az, amit a gyakorlatokkal tudnak nyújtani.

„Nagyon fontos, hogy jó összképet kapjanak a nézők. Nem biztos, hogy a világ legjobb gyakorlatait csinálták, ettől függetlenül az alázat és a tisztelet megvolt mind a szerek, mind a verseny és a versenytársak iránt” – közölte.

Hangsúlyozta, nagyon jó volt látni kívülről ezt a fiatal csapatot, hiszen három embernek ez volt élete első versenye ilyen hatalmas teremben.

„A csapat összes tagjánál voltak nagyon pozitív dolgok. Nagyon jól versenyeztek, büszke vagyok rájuk” – szögezte le a Vecsernyés Dávid, Ryan Macleod Sheppard, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Csorvási Soma alkotta válogatott szereplése után.

Berki külön kiemelte, hogy a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes Vecsernyésnek nagyon szurkoltak nyújtón, hiszen volt esélye a döntőbe kerülésre, és egy kicsit sajnálták, hogy a reméltnél alacsonyabb pontszámot kapott.

„A három fiatalban megvolt az erő és a tűz, így jól is versenyeztek. Pláne ahhoz képest, amik az elmúlt időszakban történtek, és ahogy ők készültek. Nagyon tetszett az egész, nagyon jó volt a hangulata” – értékelt London olimpiai bajnoka.

A végső helyezések hétfő estére várhatóak, amikor az utolsó selejtezőcsoport tagjai is bemutatják gyakorlataikat.

Berki 2017 tavaszán, a kolozsvári Európa-bajnokságon versenyzett legutóbb, ahol ezüstérmes lett. Ezt követően megsérült a válla, és mivel az első műtétje rosszul sikerült, további két operációra volt szüksége. Az olimpiai kvalifikáció miatt Stuttgartban mindenképpen el akart indulni, ezt azonban másfél héttel ezelőtt egy újabb sérülés megakadályozta.

Felidézte, hogy a világbajnokság előtt nagyon bizakodó volt, hiszen jól haladt a felkészüléssel, bár nem úgy, ahogy szokott, mert a válla már nem engedett annyi munkát. Nem volt mögötte annyi gyakorlat, ennek ellenére próbált készülni, ám a kiutazás előtti utolsó edzésnapon egy gimnasztikai elem, egy karkörzés során roppant egyet a válla, és onnantól kezdve nem tudja rendesen emelni a kezét.

„Most, hogy nem tudom terhelni, nyugalmi állapotban nincsen fájdalmam. Amikor kísértem a csapatot, az edzéseken néha én is próbáltam egy kicsit mocorogni, mert nagyon hiányzik, de egy apró mozdulat, és újra elkezd fájni, úgyhogy egyáltalán nem szabad terhelnem” – mesélte.

Berki úgy fogalmazott, az elmúlt két esztendő enyhén szólva nem volt a legsikeresebb időszaka a pályafutásának, hiszen a folyamatos sérülések és újabb műtétek miatt nem elölről kellett kezdenie, hanem szinte mínuszból kellett talpra állnia.

„Arra várunk, hogy véget érjen a világbajnokság, és amikor hazaérünk, konzultálok az orvosommal a hogyan továbbról, és arról, mikor tudjuk megcsinálni a következő beavatkozást” – mondta.