Hirdetés

A pénteki hat döntőből ötben voltak érdekeltek a magyarok.

Az elsőben, női K-2 500 méteren Gazsó és Csipes – akik otthon simán nyerték mindkét válogatót – jól jöttek el a rajttól, s féltávnál az élbolyban haladtak a címvédő és világbajnok lengyelek, valamint a dánok társaságában. A második 250 méteren a két rivális ellépett – végül a lengyelek nyertek a dánok előtt -, a magyarok pedig magabiztosan tartották pozíciójukat, s ezzel megszerezték a bronzérmet.

„Nagyon örülök ennek a harmadik helynek. Tudom, hogy megszokták tőlünk, hogy mindig elsők vagyunk és azt gondolják, hogy valami történt, de ezt nem tudom mondani. Nagyon jól éreztem magam a pályán belül, nem tudok olyan dolgot mondani, ami miatt harmadikak lettünk. Én a pályának az összes méterét élveztem” – mondta az M4 Sportnak Gazsó Alida Dóra, aki csütörtökön negyedik lett a négyessel, szombaton pedig még 500 méter egyesben is döntőzik.

„Csak azt kívántam, hogy Dorka ne legyen olyan csalódott, mint tegnap. Ő ugyanolyan maximalista, mint én, rossz volt látni a csalódottságát. Nem titok, hogy Dorka most sokkal jobb formában van, mint én, de én is nagyon akartam most ezt, miatta. Elsősorban egy jó pályát szerettem volna jönni, ez sikerült és jó volt látni, hogy ő is örül. Remélem, ezt a jövőre nézve magáévá tudja tenni, hogy nem az a lényeg, hogy milyen érmet akasztanak a nyakunkba, hanem hogy elvégezzük a munkát a pályán és elégedettek legyünk magunkkal” – fogalmazott Csipes Tamara, aki hangsúlyozta: az olimpiai kvalifikációs világbajnokságig még két hónap van hátra, s addig még tudnak javulni.

Korábban írtuk

A férfi kajak négyesek 500 méteres döntőjében Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence és Tótka Sándor – akik a májusi, szegedi világkupán harmadikak voltak – elképesztően szoros küzdelem után lett hatodik. A táv első fele után a negyedik helyen lapátoltak és ekkor még reális esély mutatkozott az éremszerzésre, de a hajrában többen is megelőzték őket. Az aranyérmet a világbajnok spanyolok szerezték meg az ukránok és a szerbek előtt. A harmadik szerbek és a hatodik magyarok között mindössze 19 századmásodperc volt a különbség.

  „Nem vagyok boldog, igaz, hogy nem sokon múlt a dobogó. Reménykedtünk egy éremben. Most ez valamiért így sikerült, majd kielemezzük, átbeszéljük és remélhetőleg nekiugrunk a vb-nek” – nyilatkozott az olimpiai bajnok Tótka Sándor.

A 200 méteres egyes döntőkben három magyarért lehetett szorítani.

A kenusoknál a dunaújvárosiak 26 éves versenyzője, Hajdu Jonatán – aki csütörtökön negyedik lett 500 párosban Fekete Ádámmal – betegségből tért vissza a múlt hétvégi válogatón. Ennek fényében nem volt meglepetés, hogy nem tudott beleszólni az érmek sorsába, s a kajak négyeshez hasonlóan hatodikként zárt. 

A nők hasonló számában Balla Virág – aki négy éve, Minszkben 500 párosban nyert már Európa Játékokat – rendkívül gyengén rajtolt, s az itt összeszedett közel egyhajós hátrány meg is pecsételte a sorsát. Végül ő is a mezőny második felében, hatodikként ért célba.

A nap utolsó magyar érdekeltségű fináléja, a női kajakosok sprintversenye rendkívül szoros csatát hozott. Az UTE 24 éves, két éve világbajnoki ezüstérmes versenyzője, Lucz Anna sokáig érmes pozícióban haladt, a végén azonban centikkel lemaradt a dobogóról, s meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

A magyar küldöttség csütörtökön, 500 méteren már szerzett egy bronzérmet a Bragato Giada, Nagy Bianka kenus duónak köszönhetően, így jelenleg két harmadik hellyel áll.

A pálya adottságai miatt a lengyelországi versenyen – amely Eb-nek számít – csak 200 és 500 méteres számokat rendeznek. A további döntőket a sportági versenyek zárónapján, szombaton bonyolítják le.

később:

férfi C-1 500 m középfutam (Adolf Balázs) 16.37

K-2 200 m vegyes középfutam (Lucz Anna, Vajda Bence) 17.54