Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Kun Anna a női párbajtőrözők versenyének elődöntője után az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában 2023. június 26-án
Hirdetés

A csoportküzdelmek során négy ellenfelét győzte le és kettőtől kapott ki, majd a 64-es táblán, a kieséses szakaszban litván, német, észt és lengyel vívón keresztül jutott el az elődöntőig, ahol 15-10-es vereséget szenvedett a szintén hazai Martyna Swatowska-Wenglarczyktól.

Az első tust ő adta, aztán egyenlítés után együttes találatok következtek, majd az első szakaszt követően 6-4-re, a második után pedig 10-7-re vezetett a lengyel párbajtőröző. Nehéz volt rajta fogást találni, egy-egy szép akció, lábszúrás vagy lerohanás után mindig érkezett válasz, sőt, nőtt a különbség.

„A távolságot nem éreztem meg, ő francia markolattal vív, ezért valamennyivel hosszabban is tud odaérni. Sokszor volt, hogy azt hittem, együttes volt vagy az enyém a tus, mégis neki volt találata. Ezt kell majd még megoldanom” – elemezte a történteket az MTI-nek.

Beszélt arról is, hogy nem úgy indult a versenynap, ahogy szokott.

„Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a csoportom ilyen rosszul sikerüljön. Alapvetően a négy-kettő nem rossz, csak általában fullt szoktam vívni, most így egy kicsit nehéz volt” – vallotta be, majd hozzátette, hogy szerinte ez a motiváció hiányának tudható be, mint fogalmazott: „nem tudtam igazán rápörögni az elején erre a versenyre”.

Úgy folytatta: sokáig tartott, amíg bemelegedett, így nagyon örült neki, hogy végül bronzérem lett belőle. A mostani idény során sorozatban szállította a dobogós helyezéseket világkupákon, Grand Prix-ken. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: sokat fejlődött fejben az előző évekhez képest.

Kun Anna a magyar küldöttség 14. érmét, a hatodik bronzot szerezte az Európa Játékokon. Muhari Eszter nyolcadik, Tóth Jázmin 14., Wimmer Dorina 26. lett.

Vívásban az egyéni számokban másfél hete Plovdivban rendezték az Európa-bajnokságot, és a krakkói EJ egyéni számai nem is számítanak bele az olimpiai kvalifikációs összesítésbe. A szerdán kezdődő csapatversenyek viszont nagyon is, és azok Eb-küzdelmek is lesznek.

Korábban írtuk