Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Bíró Attila együttesének így lesz egy extra pihenő napja, legközelebb csak hétfőn kell medencébe ugrania, jó eséllyel az Európa-bajnok spanyolok ellen. A vb-ről a két döntős szerez kvótát a jövő évi, párizsi olimpiára.

A 15 fős keretből ezúttal Faragó Kamilla és Dömsödi Dalma maradt ki. A magyar és az új-zélandi együttesnek több közös kapcsolódási pontja van, hiszen Bíró Attila korábban éppen a szigetországi válogatottjának szövetségi kapitánya volt, Parkes Rebecca Hamiltonban született, Szilágyi Dorottya pedig ugyanitt ismerkedett meg a sportággal.

Ugyan a helyi idő szerint délben kezdődő összecsapáson az új-zélandiak szerezték az első gólt, a magyarok könnyedén fordítottak – először volt eredményes a tornán Rybanska Natasa – és 6-3-mal zárták a nyitó nyolc percet.

A második játékrészben főként a védekezésre koncentrált a magyar válogatott, ennek eredményeképpen kapott gól nélkül hozta le a nyolc percet (9-3).

Korábban írtuk

A harmadik negyed első percei Szilágyiról szóltak, sorozatban háromszor talált a kapuba, majd a rivális megtörte közel másfél negyedes gólcsendjét. Nem sokkal később érkezett a magyar kapuba Neszmély Boglárka, őt a játékrész utolsó másodperceiben fel tudták avatni az új-zélandiak, igaz, előtte több nagy védést is bemutatott. A magyarok kilenc szerzett góllal zárták a negyedet (18-5).

A záró nyolc percben sem változott a játék képe, óriási volt a két csapat között a különbség, a vége 23-5 lett.

Bíró Attila szövetségi kapitány a lefújást követően az MTI kérdésére válaszolva azt mondta, ezúttal is kitalált a csapatnak „külön kihívást”, ami ugyan nem publikus, de annyit elárult, hogy tanítványai kilencvenkilenc százalékában teljesítették azokat.

„Nem lehetek elégedetlen, de ennek a meccsnek nincs semmilyen komolyabb vonzata. Nagyon várom már a következő két napot, ugyanis a hollandokkal, valamint a címvédő amerikaiakkal vívunk majd edzőmeccseket. Azokból már le tudom majd szűrni, milyen állapotban vagyunk, hiszen a vízilabda krémjével játszunk, ahogyan hétfőn is” – utalt a szakember a negyeddöntőre, amelyet jó eséllyel a spanyolok ellen vívnak majd tanítványai. „Szerintem meg fogjuk találni azokat a gyengébb pontjaikat, amelyek nekünk fekszenek, erre készülünk a következő két napban” – jelentette ki a kapitány.

A vb-n első góljait szerző Rybanska Natasa elmondta, a japánok elleni találkozót követően volt egy hosszú megbeszélés a játékosok között, és helyre tették a dolgokat.

„Most végre koncentrált volt a játékunk. Szükségünk volt erre beszélgetésre, kicsit össze kellett szednünk magunkat. Úgy érzem, visszajött a kellő csapatszellem és végre jó úton haladunk, várjuk a spanyolok elleni találkozót” – fogalmazott Rybanska.

Az új-zélandi születésű Parkes Rebecca elmondta, különleges pillanatokat élt meg a kezdés előtt: „nagyon régóta nem hallottam az új-zélandi himnuszt, még inkább izgatott lettem így a mérkőzés előtt. Az első két találkozón hiányzott belőlünk a tűz, de ez most szerencsére megvolt.”