A programban a férfiak álltak először rajthoz. A váltó idei legjobb eredménye 39.60 másodperc volt, ezt készültek megjavítani. A hatos pályáról rajtoltak, a jamaikai futók mellől. Az Illovszky Dominik, Boros Bence, Szabó Dániel és Pap Márk összeállítású csapat hatodik helyen ért be, a 39.55 másodperces idővel pedig megjavították idei legjobbjukat. A vegyes zónában az értékelések is vegyesnek voltak mondhatók. Boros Bence például kritikusan nyilatkozott.

Hirdetés

– A terv minimum 3-4 tizeddel jobb idő volt. A srácok tudják nagyon jól, hogy én mindig elégedetlen vagyok a futásokkal, sokszor nem is értünk egyet, mert tudom, hogy többre vagyunk képesek. Megfutottuk az idei legjobbat, de ennél is jobbat szerettünk volna. Ez most ilyen lett, kialszom, azán megyünk tovább.

Fotó: MTI/Derencsényi István
Pap Márk (b) és Szabó Dániel a férfi 4×100 méteres váltófutás elõfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 25-én

A többiek pozitívabban látták a váltó szereplését. Harmadik emberünk, Szabó Dániel azt mondta, teljes mértékig elégedettek lehetnek a futásukkal.

– Tudom, most kicsit másként gondolkoznak a fiúk, de holnapra hasonlóan látják majd. Legfontosabb szempontként azt fogalmaztuk meg előzetesen, hogy élvezzük a futást, azt, hogy itt lehetünk a hazai világbajnokságon, a nézősereget, ezt a hatalmas drukkolást, ami a magyaroknak szól. Ahogy bemondták, hogy Magyarország, felrobbant a stadion, ez hatalmas erőt adott nekünk. Kicsit kontrollálni kellett magunkat, nehogy túlságosan „túltengjünk az adrenalinban”. Én teljes mértékig elégedett vagyok, persze vannak még hiányosságok, rengeteg van még ebben a futásban. Véleményem szerint büszkék lehetünk arra, amit elértünk, régen futott magyar váltó negyven másodperc alatt, idén háromszor is sikerült, ami nagyon nagy dolog. Szépen fokozatosan, lépésről lépésre fogunk előre haladni és közelíteni a 39 másodperchez, remélem, jövőre be is törünk alá.

Korábban írtuk

A váltó befutó tagja, Pap Márk szintén bizakodó a jövővel kapcsolatban és elégedett az eredménnyel. Azt is elárulta, különleges csapatépítőt talált ki a verseny előtt.

– Alapjáraton nem voltam százszázalékos formában egész évben, sérülések nehezítették a szezonom, a vb-re össze tudtam kapni magam, amennyire lehet. Szerintem mind a négyen úgy futottunk, mint az őrültek, ahogy csak bírtunk egy ilyen közönség előtt. Elégedett vagyok a csapattal. Amilyen jó barátságban vagyunk egymással, le is játszottunk egy Monopolyt, hogy legyen egy kis csapatépítés a futam előtt. Ahhoz képest, hogy mennyire ütött-kopott volt ez a váltó, valaki be-, valaki kikerült még szezon közben is, úgy érzem, össze tudtunk rakni egy olyan csapatot, amelyik helytállt a világbajnokságon, sokat adott hozzá a hazai közönség. Ahogy bejöttünk, olyan idolokat láttunk mellettünk, mint az amerikaiak, jamaikaiak, és szerintem mi is megtettük, amit lehet. Remélem, a jövőben tízszer jobban fogunk futni.

A női váltó a stadionba érkezés pillanatait is emlékezetessé tette. A golfkocsin érkező magyar lányok énekeltek, boldogan és vidáman várták a futamukat. Utólag elárulták, az „Éjjel soha nem érhet véget” klasszikussal hangolódtak a váltóra. A közös dalolás megtette hatását, és a második futam egyes pályájáról 43.38-as országos csúcsot futottak a lányok, idén már harmadszorra. A nyilatkozatokat a futásuk sorrendjében adták. A nyitó emberünk, Kerekes Gréta elismerte, nem volt a tökéletes a váltásuk Csóti Jusztinával, de inkább a biztonságra törekedtek, nem kockáztattak.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Takács Boglárka, Csóti Jusztina, Kerekes Gréta és Kocsis Anna Luca (b-j) a nõi 4×100 méteres váltófutás elõfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 25-én

– Sok problémával küzdöttünk az utóbbi napokban – kezdte Kerekes Gréta – Jusztinak a combhajlítójával volt gond, nekem az ülőgumómmal, ráadásul június végén, csaknem két hónapja futottunk utoljára 4×100-at, ennyi idő után kicsit elbizonytalanodik az ember, és ezért biztonságra mentünk, hogy menjen körbe a bot hazai világbajnokságon, és ezt megoldottuk.

A pénteki futamot megelőzően a második váltótag, Csóti Jusztina futása még kérdéses volt.

– Elég nagy hullámvölgy volt az elmúlt egy hét, nagyon örülök, hogy futhattam. Tényleg a biztonságra mentünk rá, mert a magyarok előtt akartunk egy jót futni, kiszolgálni a hazai közönséget. Szerintem is jól megoldottuk.

Takács Boglárka a korábbi százas és kétszázas futamai alatt is a nem túl előnyös kettes pályán futott, érthetően nem volt túl lelkes, hogy ezúttal az egyes pályát kapták a váltóval, ugyanakkor a harmadik váltóemberek közül a leggyorsabb volt a mezőnyben.

– Nem örültünk, amikor megláttuk, hogy az egyes pályát kaptuk, és iszonyatosan sodródtunk kifele, a váltásoknál pedig fontos, hogy belül maradjunk. Nem volt egyszerű feladat, de mindenki maximálisan kitett magáért. Abszolút elégedettek lehetünk ezzel az országos csúccsal. Soha nem futottam szerintem ilyen gyorsan váltóban, nagyon örülök neki, hogy most sikerült a hazai világbajnokságon. Nem fogalmaztunk meg konkrét célt, hogy mennyit kéne faragnunk az országos csúcsból, igyekeztünk maximumot futni.

A befutó tag, Kocsis Anna Luca sérülései miatt a vb-re tér vissza a csapatba, és nagy tervei vannak a jövőre nézve.

– Nagyon hiányzott a váltó, fájt, amikor nem tudtam odaállni a csapattal, ezért nagyon jó érzés újra itt lenni. A magyar közönség is nagyon jó, végig motivált voltam. Nagyon fiatal a váltónk, sok erős sprinterünk van, azt gondolom, sok mindenen lehet még javítani, sok van még bennünk. Szerintem megközelíthetjük a 43 másodperc elejét és a 42 végét, de majd meglátjuk. Fogunk még futni világversenyeken.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kéri Bianka a nõi 800 méteres síkfutás elõdöntõjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 25-én

Kéri Bianka szerdán harcolta ki 800 méteren az elődöntőbe jutást, a mezőny ereje alapján gyorsabb futásra számított, ez alapján építette fel a versenyét. A futam után rendkívü csalódottan és szomorúan nyilatkozott.  

– Abban bíztunk előzetesen mindenkivel, akivel a taktikáról beszélgettünk, hogy olyan szoros a mezőny és annyian tudnak 1:56 körül futni, hogy nem nekem kell a tempót vinni. Ezeknek a gyors futóknak egy világbajnokságon nem jelenthet problémát 1:58 végét futni, ezért úgy gondolkodtunk, lesz egy jó kezdés, beállok a mezőny közepére, tartom a tempót és a végén próbálok robbantani. Ehhez képest nagyjából kétszázig jó volt a tempó, majd behúzták a mezőny elején a kéziféket, én pedig bekerültem egy olyan pozícióba, ahol „be voltam zárva”. Éreztem, hogy lelassultunk, felnéztem és az órán is láttam, de sehogy sem tudtam feljebb kerülni. Sokat futottam a kettes, hármas pályán, de ez egy taktikus futás volt, amit nekem még tanulnom kell, nem ehhez vagyok szokva. Négyszáz méter után láttam, hogy ez egy hajráverseny lesz, próbáltam megoldani. Kétszázötvennel a vége előtt nagyon jó erőben éreztem magam, igyekeztem hajrázni és a végét megnyomni, egy darabig működött, viszont az utolsó 30-40 méteren kijön az erőkülönbség. Tapasztalatnak biztos jó volt, de az időeredménnyel nem vagyok kibékülve, szerettem volna gyorsabbat futni.

Kéri Bianka harmadszor állt rajthoz a világbajnokságon. A 800 méter előfutamában 2:00:20-as idővel kvalifikálta magát az elődöntőbe, ahol 2:01:68-cal ért célba.

A hazai rendezésű világbajnokság a hajrájához érkezik, de az utolsó két napban is lehet magyar versenyzőknek szurkolni.