Fotó: MTI/Kovács Tamás
Gazsó Alinda Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter és Hadvina Dóra a nõi kajak négyesek 500 méteres elõfutamában az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban 2023. augusztus 23-án

A férfi kajaknégyes – Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor – hasonlóan a nőkhöz második lett pénteki középfutamában, így ugyancsak készülhet a később sorra kerülő fináléra, amelyben egy európai riválisát kell megelőznie ahhoz, hogy kvótát szerezzen.

A korábbi viharos időjárás sokat szelídült, még a nap is kisütött, így a 13 óra előtti folytatás már a tervek szerint alakult a viadalon. A középfutamokban az első három hely ért finálét.

A kajak négyesek versenye különös jelentőséggel bír a vb-n, ugyanis tíz-tíz hajóban negyven-negyven párizsi kvóta talál gazdára, ráadásul a tíz olimpiai szám közül ebben a kettőben csak itt lehet kvalifikációt szerezni, javítási lehetőség nincs. Kikötés, hogy legalább négy kontinens nemzeteinek kell szerepelniük az indulási jogot gyűjtő egységek között.

Ennek megfelelően már a középfutamok előtt is nagy volt az izgalom a vízen és a parton is. Gazsóék szerdán, az elrontott rajt után egy második hellyel mutatkoztak be az előfutamban, s most sem kezdtek túl jól. A folytatásban a németekkel, a dánokkal, az ukránokkal és a norvégokkal folyt a csata a továbbjutó helyekért, s végül – a táv második felében remekül lapátolva – a hazaiak mögött sikerült beérni a második helyen. Mivel a döntőben ott lesz a kínai, az ausztrál és az új-zélandi egység is, minden európai finalista kvótát szerez, a negyedik kontinens pedig majd a B döntőből kerül ki.

„Valahogy nem tudnak felpörögni a lányok, nincs meg köztük a harmónia, remélem, a döntőre összeállnak.” – mondta az MTI-nek Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki a négy kvótának természetesen örült.

„Elvárás volt ez velük szemben, de ők ennél többre is hivatottak” – tette hozzá.

A férfi négyes is nagyot küzdött a középfutamban, amelyben a házigazdák csapatán túl ott voltak a szintén nagyon erős spanyolok is. Végül ez a három egység jutott tovább német, magyar, spanyol sorrendben. Mivel a férfiaknál csak egy Európán kívüli kvartett került a fináléba – Ausztrália -, egy kontinentális riválist meg kell előznie Tótkáéknak a döntőben, hogy megszerezzék a négy kvótát.

Az indulási jog ebben a sportágban nem névre szól, a magyar olimpiai csapat a jövő évi válogatókon alakul majd ki.

Fejes Dániel a kenu egyesek 500 méteres középfutamában – ez a szám nem szerepel az ötkarikás programban – taktikus versenyzéssel, az erejét jól beosztva megszerezte a harmadik, még továbbjutó helyet, így ő is készülhet a délutáni éremcsatára.

A pénteki döntős program – amelyet a szélsőséges időjárás miatt két és fél órával el kellett csúsztatni – nyolc A fináléból áll, ezek közül hétben lesz magyar hajó.

Később:

A döntők:

16.34: férfi K-1 500 m (Kopasz Bálint)
17.00: férfi C-1 200 m (Koczkás Dávid)
17.08: női C-1 200 m – olimpiai szám
17.22: női K-2 200 m (Kiss Blanka, Lucz Anna)
18.00: női C-2 200 m (Horányi Dóra, Takács Kincső)
18.08: férfi C-1 500 m (Fejes Dániel)
18.17: női K-4 500 m (Magyarország) – olimpiai szám
18.26: férfi K-4 500 m (Magyarország) – olimpiai szám
B döntő:
19.02: női C-1 200 m (Balla Virág)

szombat:
200, 500 és 1000 méteres döntők 10.54
200, 500 és 500 méter vegyes középfutamok 15.00

vasárnap:
para döntők 11.00
200, 500 és 1000 méteres, valamint 500 méter vegyes döntők 11.28
5000 méteres döntők 14.04

Hirdetés
Korábban írtuk