„Érdemes még számolni velem”

– Honnan hova?

– Budapestről Villányba.

– Edzőtáborba megy?

– Kikapcsolódni Gere Attila borász barátomhoz, aki nagyon sokat segített a pályafutásom során. Szeretek náluk lenni. Ha kudarc ér, azért, ha sikerem van, azért. Ott nincs pörgés. Nyugalom van és béke. Nekem pedig épp erre van most szükségem.

– Teljesen elzárkózott a külvilág elől?

– Megtanultam a pályafutásom során, hogy nagyobb versenyek előtt jó, ha elcsöndesedik az ember, szépen, nyugiban teszi a dolgát. Ez a vidéki kiruccanás még nem a kemény munkáról szól majd, de azért nem maradnak el teljesen az edzések. Holnap reggel például futok 40 percet, aztán elmegyek úszni a harkányi strandra.

– Az ötből melyik sportágra kell rágyúrnia az olimpiai felkészülési idő utolsó etapjában?

– Különösebben egyikre sem. Ugyanazt a szisztémát követem majd, mint a vébé előtt. A lényeg, hogy fejben frissen tartsam magam, jó kedvben, stresszmentesen teljenek az edzések. Önállóan fogok készülni, nem megyek edzőtáborba, kiiktatok mindent az életemből, ami nem az olimpiáról szól. Még családi összejöveteleken sem veszek részt. Csak az edzőimmel, a manuálterapeutámmal, a sportpszichológusommal és a mentális tréneremmel leszek napi kapcsolatban.

– Az elszántságával nincs gond, annyi biztos…

– Ebben a pár hétben nagyon sok mindent lehet majd nyerni, de veszíteni is. Kerülni fogok minden olyan alkalmat, aminek során megsérülhetek, vagy kizökkenhetek a ritmusból. Csak és kizárólag az öttusára koncentrálok majd.

– A kairói világbajnokság az utolsó esély volt, hogy kvalifikálja magát Tokióba. Teher alatt nő a pálma?

– Azért nem teljesen. Az olimpiai ranglista élvonalbeli versenyzőjeként utaztam Egyiptomba, tisztában voltam vele, hogy akik közvetlen előttem vagy mögöttem állnak, azoknak már mind megvan a kvótájuk. Tudtam, ha bejutok a döntőbe, pontszám alapján nem valószínű, hogy bárki is megelőz majd a magyarok közül. A világbajnokság pedig a lehető legjobb forgatókönyv szerint alakult. Hátradőlni persze nem lehet, de nyugodtan elkezdeni a felkészülési idő utolsó szakaszát, azt igen.

– A vébé az olimpia előszobája volt. Ez alapján lehet bármiféle következtetést levonni azzal kapcsolatban, mire számíthatunk majd öntől Tokióban?

– Nem szeretnék sportfogadásokba, számmisztikába bocsátkozni, az élsport egyáltalán nem erről szól. Minden egyes verseny más és más. Jó lenne ugyanolyan hangulatban versenyezni és koncentrált állapotban lenni, mint Egyiptomban, kihozni magamból azt a tudást, amit ott sikerült. Ha mentálisan és fizikailag is rendben leszek, akkor összejöhet egy szép eredmény, de hiba volna előre inni a medve bőrére. Különben sem gondolkodom eredményekben, minden egyes számnak vannak olyan kulcsmomentumai, amikre szeretnék odafigyelni. Ez a fő célom.

– A járvány nem hátráltatta a munkában?

– Számos sporttársam úgy fogta föl a helyzetet, hogy nyert egy évet, én viszont nagyon mérges és elkeseredett voltam, hiszen egy ilyen lelkileg és testileg is embert próbáló sportágban, mint az öttusa, nem mindegy, hogy hány éves az ember. Próbáltam úgy felkészülni, olyan edzéseket csinálni az elmúlt egy évben, amelyek nem okoznak akkora idegi terhelést. Tavaly kipróbáltam a triatlont is, csak hogy valamilyen célt kitűzzek, és hogy frissen tarthassam magam. Az lebegett a szemem előtt, hogy amikor elkezdődik a kvalifikációs időszak, ismét olyan formában legyek, mint a járvány kirobbanása előtt. Ha sorra veszem az elmúlt időszakban elért eredményeimet, azt mondhatom, hogy a Covid egyik nagy nyertese vagyok, de igazság szerint egyáltalán nem volt zökkenőmentes ez az egy-másfél év. Sok mindenki le is írt engem, de Istennek hála, be tudtam bizonyítani magamnak és az öttusa-társadalomnak is, hogy érdemes még számolni velem.

– Haragszik azokra, akik nem hittek önben?

– Egyáltalán nem. Nagyon örültem neki, hogy 12 év után ismét sikerült dobogóra állnom világversenyen. Utoljára 2013-ban történt ilyen, amikor megnyertem az Európa-bajnokságot Lengyelországban. Az azóta eltelt nyolc év alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem. Hiszem, hogy minden egyes sikernek és kudarcnak helye volt az életemben.

– Hogy éli meg, hogy rangidős a magyar öttusázók között?

– Évek óta így van ez, ráadásul nemcsak itthon, hanem a nemzetközi mezőnyben is. Van pár ellenfelem, akik koruk alapján akár a fiaim is lehetnének. A világbajnokságon indult olyan, aki még meg sem született, amikor én először Kairóban versenyeztem 18 évvel ezelőtt. Ettől függetlenül nem érzem magam 37 évesnek. Persze, ha belenézek a tükörbe, több ráncot látok, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, de néha elszórakozom azzal, hogy visszapörgetem az éveket, és olyankor döbbenek rá, mekkora csoda, hogy még mindig itt vagyok, a legjobbak között. Megtisztelve érzem magam, és hálás vagyok a sorsnak, hogy versenyezhetek ezekkel a srácokkal.

– Nem esik nehezére felvenni velük a ritmust?

– Habár fizikálisan egyértelműen előnyben vannak, a vébé előtt olyan magas szintű munkát tudtam végezni, hogy állóképességben is képes voltam felvenni velük a versenyt. A legjobb futó mindössze 10 másodperccel előzött meg. Ez nagyon jó jel az olimpia előtt. Tokióban ráadásul nem lesz selejtező, hanem egynapos verseny keretében bonyolítják le a küzdelmeket, ami nekem óriási könnyebbséget jelent a regeneráció szempontjából.

– Nemcsak ön változott az elmúlt évtizedekben, hanem az öttusasport is, nem is olyan régen összevonták például a futást és a lövészetet. Hogy érintette ez?

– Mint derült égből a villámcsapás, de utólag be kell hogy valljam, jót tettek vele a sportágnak. Hihetetlenül látványos és izgalmas ez a kombinált versenyszám.

– És mit szól a legújabb tervhez, miszerint a jövőben az összes számot 90 percen belül bonyolítják majd le egy helyszínen, csoportokban, kieséses rendszerben?

– Ezzel kapcsolatban már cseppet sem vagyok derűlátó. Óriási hibát követett el a nemzetközi öttusa-szövetség, amikor meghozta az erről szóló döntést. Hatalmas kihívás lesz alkalmazkodni ehhez, főleg úgy, hogy a lovak is jóval nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve. Nem igazán értem, mi a cél ezzel. Eddig akármelyik ismerősömet elvittem magammal versenyre, mindenkit lenyűgözött a látvány. Aláírom, hogy a televízióban kevésbé követhető az öttusa, de vannak sportágak, amelyek esetében hasonló a helyzet, mégis óriási népszerűségnek örvendenek. Az olimpia mindig is a hagyományokról, a régi értékekről szólt, nem túl szerencsés összekeverni az eszméjét a mai modern világéval, amiben a szenzáció és a pénz mindenek fölött áll. Az öttusán belül van két nemesi, úri sportág: a vívás és a lovaglás. Ezzel az új szabállyal mindkettőt megszégyenítik. Nem látványossá teszik a sportágat, nem a megmentését szolgálják, hanem a halálát eredményezhetik. Sokan nem szeretnek azért, hogy kinyitom a számat, de bátran vállalom a véleményemet, minket, sportolókat ugyanis senki nem kérdezett meg ezekről a reformokról, így tudom csak kifejezni a nemtetszésemet. Félve figyelem majd az új helyzetet. Nem mondom, hogy nem próbálom ki. De nagyon pesszimista vagyok a jövővel kapcsolatban.

– Az elmúlt években sokan aggódtak a magyar öttusáért is, ám a jelenlegi kvóták számát nézve nincs túl sok alapja a félelemnek.

– Csalóka az a kép, amit a kívülálló lát. Szép és jó, hogy a pontgyűjtésben ennyire jól állunk, de azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Covid miatt voltak olyan csonka világkupák, amelyekről hiányoztak versenyzők, vagy amelyeken többen is közvetlenül a betegségből való felépülés után álltak rajthoz. Lehet, hogy az én világbajnoki címemet is beárnyékolja, amit mondok, de Kairóban sem volt ott az a 4-5 ember, akik egyébként a nemzetközi mezőny gerincét adják. Egy új szabály szerint a szövetség még az olimpia előtti utolsó pillanatban is lecserélheti azt a két személyt, akit előzőleg kijelölt mint lehetséges utazót, ám azt gondolom, bárki képviselje majd az országot, biztosan megérdemli, hogy ott lehet Tokióban.

– Kikéri a nagyok tanácsait az olimpia előtt?

– Balczó Andrással mindenképp szeretnék még négyszemközt beszélni. Nagyon szeretem és tisztelem őt, a világ legnagyobb sportemberének tartom. Biztos vagyok benne, hogy az ő javaslatai a hasznomra válnak.

– Gyakran látni önt katonai egyenruhában, ami nem csoda, hiszen a Budapesti Honvéd Sportegyesület kötelékében áll. Elképzelhető, hogy aktív sportpályafutását követően a honvédségnél helyezkedik majd el?

– Vonzó életpályamodell áll előttünk, több sporttársam élt is a lehetőséggel, de én nem szeretnék elszakadni a sporttól. Az lenne az ideális, ha valahogy össze lehetne kötni a katonaságot és az öttusát. De ez, ahogy a 2024-es párizsi olimpián való részvétel, a jövő zenéje.