Hirdetés

Eredmény, döntő:

Magyarország-Montenegró 10-8 (3-2, 2-2, 2-2, 3-2)

a magyar gólszerzők: Jámbor 3, Pintér, Kondor, Rabb 2-2, Gedra

Juhász Zsolt szövetségi edző csapata a csoportkörben mindhárom mérkőzését elvesztette, de az új lebonyolítás értelmében még bekerülhetett a negyeddöntőbe egy, a gyengébb divízióból érkező rivális ellen. A nyolc közé kerülést a hollandok elleni 11-5-ös sikerrel abszolválta a gárda, amely aztán 8-7-re verte a horvátokat, majd az elődöntőben 11-6-ra ütötte ki a szerbeket.

Korábban írtuk

A fináléban az a házigazda montenegrói válogatott várt a magyarokra, amelytől a csoportkörben 11-8-ra kikaptak. A vasárnapi összecsapás sokkal jobb magyar játékot hozott: az alaphangot Rabb Benedek találata adta meg, és bár a házigazda 1-1-nél és 4-4-nél egyenlíteni tudott, a vezetést egyszer sem tudta átvenni.

A magyar válogatott a negyedik felvonás derekán háromgólos előnyt épített ki, amelyet magabiztosan őrzött a végső dudaszóig – az utolsó találatot ismét Rabb lőtte, keretbe foglalva a mérkőzést.

A találkozó legeredményesebbje a háromgólos Jámbor Csaba volt.