A magyar női válogatott – amely a 2016-os Európa-bajnokság óta először döntőzött világversenyen – története második érmét szerezte a világligában, 2004-ben ugyancsak a dobogó második fokára állhatott fel.

Hirdetés
Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Panagiotis Moschandreou
Gurisatti Gréta (b) a nõi vízilabda világliga szuperdöntõ negyeddöntõjében játszott Spanyolország-Magyarország mérkõzésen Athénban 2021. június 17-én.

Az amerikai válogatott az eddig megrendezett 17 világliga-döntőből tizennégyen diadalmaskodott, és sorozatban a hetedik sikerét aratta.

A papírforma alapján nem sok esélye volt a magyar csapatnak, hiszen ellenfele hosszú évek óta gyakorlatilag verhetetlen, ezen a tornán az eddigi „legszorosabb” mérkőzését a görögök ellen játszotta, amikor is 17-9-re diadalmaskodott. Az sem növelhette a magyarok önbizalmát, hogy a gárda nemrég két hetet Kaliforniában edzőtáborozott, ahol négyszer játszott az amerikaiakkal, és ezeken a találkozókon sorrendben 14-9-es, 14-7-es, 12-6-os és 12-7-es vereséget szenvedett.

Az elején ugyan a tengerentúliak három találattal elhúztak, de a folytatásban Bíró Attila tokiói olimpiára készülő csapata többször felzárkózott egyre, kettőre. A negyedik negyed 9-7-ről indult, majd Keszthelyi góljával 9-8-ra módosult az állás. A hátra lévő öt percben viszont az amerikaiak még ötször voltak eredményesek.

Korábban írtuk

A döntőbe jutással egyébként a magyarok kiharcolták a jövő évi, fukuokai világbajnokságon való indulás jogát.