Fotó: MTI/Soós Lajos
Hirdetés

„Az egyedülálló múzeumban a múltunkat mutatjuk be, de a jövőnek építettük” – emelte ki köszöntőjében Kubatov Gábor, az FTC elnöke, megnyitottnak nyilvánítva a létesítményt, amely 2015-ben hivatalos múzeumi státuszt kapott, az elmúlt hónapokban pedig teljes megújuláson, átalakuláson ment keresztül.

Az elnök példa nélkülinek mondta, hogy egy múzeumban egyidejűleg kapjon helyet a legjobb európai futballistaként Albert Flórián által kiérdemelt Aranylabda, a Ferencvárosi TC nemzetközi sikereit megörökítő több serleg, világversenyes győzelmek megannyi emléktárgya, köztük olimpiai aranyérem is. Kubatov Gábor szerencsés egybeesésről is szólt, hiszen éppen június 23-án, 1965-ben ezen a napon nyerte meg az FTC a Vásárvárosok Kupáját, amelyet a magyar futballtörténelem egyik legnagyobb sikerének minősített.

Tobak Csaba múzeumigazgató kitért rá, hogy elengedhetetlenné vált a fejlesztés, már csak azért is, mert eddig a szurkolók nehezebben jutottak be az intézménybe, az új, utcafronti bejárattal azonban az új Fradi Múzeum már közvetlenül fogadhatja a látogatókat a Groupama Aréna földszintjén.

A múzeumban helyet kapott az FTC történetét végigkísérő idővonal, felvonulnak a legjelentősebb sporthistóriai ereklyék, a „Legek fala” a ferencvárosi labdarúgáshoz köthető legjelentősebb rekordok, illetve csúcstartók előtt tiszteleg. Láthatók továbbá nyolc Fradi-korszak tipikus futballfelszereléseit, tárgyi emlékeit őrző retró öltözőszekrények, van a különösen emlékezetes gólokat bemutató vetítőterem is, és a múzeum központi terében felsorakoztatott klubtrófeák között díszeleg Albert Flórián Aranylabdája.

Korábban írtuk

A néhai Császár, ahogyan futballberkekben becézték a nagyszerű csatárt, időszaki emlékkiállítás formájában is jelen van az arénában, a tárlat, amelyet lánya, Albert Magdolna alapítványi elnök nyitott meg, a stadion második emeletén várja a látogatókat.

Albert Flórián, miután 1965-ben a Ferencvárossal megnyerte az UEFA-kupa elődjének számító VVK-t, 1967-ben – első és eddig egyetlen magyarként – megkapta az Európa legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. A négyszeres magyar bajnok, háromszoros gólkirály pályafutása alatt végig, 1952-től 1974-ig a Ferencváros játékosa volt. 75-ször ölthette magára a címes mezt, ő volt az 1962-as vb gólkirálya. A Nemzet Sportolója hetvenévesen, 2011-ben hunyt el.