A 70 éves sportvezető a francia hírügynökségnek adott interjújában arról is beszélt, hogy minden sportoló és néző biztonságban lesz a Szajnára, illetve annak partjára tervezett eseményen.

Hirdetés

„A francia hatóságok rendkívül aprólékosan és professzionálisan állnak hozzá a ceremóniához, így magabiztos vagyok azt illetően, hogy minden a tervek szerint alakul majd” – jelentette ki Bach, aki szerint mindenki elhivatottan készül a megnyitóra.

A sportvezető szerint nagyon fontos, hogy a tokiói, koronavírus-járvány miatt zárt kapus nyári, illetve a pekingi, külföldi nézők nélkül zajlott téli olimpia után a játékok visszakerüljenek a normális kerékvágásba, és ismét mindenki ott lehessen, aki szeretne.

„Az olimpiai eszme egyik lényege, hogy a világ minden tájáról összehozza egymással a sportolókat és a szurkolókat” – mondta Bach, hozzátéve, az egész világ bizonytalan időket él meg, így nem meglepő számára, hogy vannak, akik aggódva figyelik a megnyitó előkészületeit.

Korábban írtuk

A párizsi játékok nyitóünnepségére a tervek szerint a Szajna partján kerül sor, ahol több százezer néző élvezheti majd a show-t. Az olimpia hivatalosan július 26. és augusztus 11. között lesz, de már a megnyitó előtt két nappal is rendeznek versenyeket.