Fotó: MTI/EPA/KEYSTONE/Alexandra Wey
Galambos Péter, miután gyõzött a luzerni evezõs Európa-bajnokság könnyûsúlyú egypárjában a Rot-tavon 2019. június 2-án.
Hirdetés

„Gőzerővel készülök mindkettőre. Nagyon motivál, hogy hazai közönség előtt megpróbáljak érmet szerezni, azt pedig meglátjuk, hogy utána mi jön. Nem titkolom, az Európa-bajnoki szereplésemtől is nagyban függ a folytatás. A kanadai világbajnokságra a forma mellett a részvételhez szükséges költségvetésnek is össze kellene állnia, ezzel kapcsolatban pedig vannak kérdőjelek. Jó néhány éve úgy vágok neki minden szezonnak, lehet, hogy épp az lesz az utolsó. Bár érzem még magamban az erőt, egyre több jelzést küld a testem, hogy a pályafutásom vége felé járok” – idézte az MTK honlapja szerdán a 37 esztendős evezőst, akit ebben a szezonban több balszerencsés tényező is hátráltatott.

A könnyűsúlyú egypárban kétszeres kontinensbajnoknak tavaly a bledi Eb-n elrepedt a hajója villája, így kölcsönhajóval folytatta a versenyt, ám ezzel nem sikerült továbbjutnia a legjobb hat közé az olimpián nem szereplő versenyszám reményfutamából. Galambos megjegyezte, legközelebb, ha ilyen helyzetbe kerül, akkor önzőbbnek kell majd lennie, mivel felajánlották számára, hogy azonnal kiutaztatják a tartalék alkatrészt, de ő nem élt a lehetőséggel.

„Nem szeretek szívességet kérni, pedig ez volt az a szituáció, ahol felesleges volt vonakodni. Őszintén megvallva, kissé el is bíztam magam, azt gondoltam, vagyok olyan jó formában, hogy így is bejutok majd a döntőbe” – mondta, majd hozzátette, ez hiba volt a részéről, de sosem késő tanulni egy ilyen esetből.

Galambos elmondása szerint nehezen tette túl magát a történteken, majd a belgrádi világbajnokságon sem volt szerencséje, mivel az A döntőben a szélső pályára került, ahol az erős oldal-ellenszél miatt a belső pályákhoz képest nem voltak egyenlők a feltételek, és kisebb csoda kellett volna az éremszerzéshez.

Korábban írtuk

A szegedi Maty-éren április 25. és 28. között sorra kerülő Eb-n az érmek mellett olimpiai kvótákért is harcba szállnak a versenyzők. Magyarország legutóbb 53 évvel ezelőtt rendezett felnőtt evezős kontinensviadalt, akkor a tatai Öreg-tó adott otthont a női Eb-nek.