Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott kerethirdető sajtótájékoztatóján a telki edzőközpontban 2023. augusztus 29-én

Az olasz szakember kedden a telki edzőközpontban ismertette a névsort, amelyben újra szerepel a kapusok között a térdsérüléséből hosszú idő után visszatérő Gulácsi Péter is. Először tagja a keretnek a kecskeméti Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer, valamint az MTK Budapestben futballozó Kata Mihály.

Hirdetés

„Hét játékosra nem számíthatok különböző okokból, részben ez indokolta, hogy újoncok is szerepelnek a névsorban. Fontos olyan futballistákat meghívni, akik a jövőt képviselik” – mondta az 58 éves szakvezető, aki kifejtette, hogy Katát és Horváthot már régebb óta figyelemmel követték, viszont Szuhodovszki teljesítménye még Rossi számára is meglepetés volt. „Megnyílnak az ajtók, de nekik kell nyitva tartani azzal, hogy napról napra dolgoznak a hiányosságaikon”.

A visszatérő alapemberei közül Gulácsi kapcsán elárulta, hogy a kapus orvosilag rendben van, ezért számára nagyon fontos volt, hogy meghívják és ismét részese legyen a válogatott munkájának.

„Ez a csapatszellem fejlesztését is szolgálja. A szerbek ellen a másik három kapusra számítok, de a barátságos meccsen szeretném játszatni” – mondta Rossi Gulácsiról, akinek tavaly október 5-én a jobb elülső keresztszalagja szakadt el, azóta nem lépett pályára.

Rossi szerint Kalmár Zsolton sokat segített, hogy a Fehérvárhoz került, mert így folyamatosan játszhat, ami a szlovákiai DAC-nál már nem volt adott. Hozzátette, a középpályás leigazolásával és a szintén kerettag Fiola Attila visszatérésével máris jobb lett a piros-kékek játéka.

„A kezdetektől nagy elvárást éreztem, ami régebben nem volt reális. Most viszont reális elvárás egyenes ágon kijutni” – jegyezte meg Rossi a rendkívül fontosnak ígérkező Eb-selejtező kapcsán.

A hét pontjával éllovas magyar válogatott jövő csütörtökön zárt kapus csoportrangadót vív Belgrádban a rosszabb gólkülönbségével második szerbekkel az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, majd vasárnap a cseheket fogadja barátságos találkozón.


A magyar válogatott kerete:

kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (MTK Budapest), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)
védők:
Balogh Botond (Parma), Fiola Attila (Fehérvár FC), Mocsi Attila (Rizespor), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Hoffenheim), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
középpályások:
Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nego Loic (Le Havre), Styles Callum (Barnsley), Nagy Ádám (AC Pisa), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Ferencváros), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)

Korábban írtuk