Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fekete Ádám és Hajdu Jonatán a férfi 1000 méter kenu előfutamában a Szegeden zajló kajak-kenu világkupaversenyen 2021. május 14-én
Hirdetés

Az első döntős napon 11 finálé szerepelt a programban, ezek közül nyolcban volt magyar hajó.

Kezdésként a sprinterek versenyeit lehetett végigizgulni, és ez a férfi kajakosok futamára különösen igaz volt, mert a kilenc sportoló – köztük Tótka Sándor – óriási csatát vívott egymással. A célba szinte egyszerre ért négy kajakos, akik közül végül az olimpiai és világbajnoki címvédő brit Liam Heath került ki győztesen, de az újpesti Tótka mindössze három századmásodperccel szorult a szigetországi klasszis mögé. Az első négy kilenc századon belül ért célba. A nők hasonló számában Kiss Blanka ötödik, Kárász Anna pedig hatodik lett.

„Kemény futam volt. Én nem foglalkoztam a riválisokkal, csak saját magamra összpontosítottam, a célban sem tudtam, mi az eredmény. Nagyon örülök az ezüstéremnek, jó visszajelzés ez a munkánkról, hogy jó az irány. Bízom magamban és az edzőmben is, és remélem, úgy fognak állni a csillagok, hogy méltó legyek az olimpiai szereplésre. Az egyesre 2014 óta nem készültem annyit, és annyira tudatosan, mint most, a négyes volt a prioritás. A lényeg két hét múlva kezdődik.” – utalt a május végi, hazai ötkarikás válogatóra Tótka Sándor. 

A folytatásban a férfi kajak egyesek 1000 méteres döntőjében ott volt az előző három világbajnokság győztese, a cseh Josef Dostal, a portugál Fernando Pimenta és Kopasz Bálint, valamint a németek feltörekvő csillaga, Jacob Schopf – a magyar versenyző nemhiába jellemezte előzetesen „brutál erősnek” a mezőnyt. A várakozásoknak megfelelően e négyes különcsatáját hozta a futam, felváltva vezettek, majd a hajrát is bírták mindannyian, de a legjobban a 21 éves Schopf, aki ezzel pályafutása első nagy nemzetközi sikerét aratta egyesben. A győriek klasszisa, Kopasz ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedikként zárt.

Korábban írtuk

„Jó formában éreztem magam a bemelegítésnél, egyszerűen azt történt, hogy az ellenfeleim nagyon jól felkészültek. Ennyire erős utazósebességet nem szoktak produkálni a rajttól végig, én pedig nem akartam lemaradni. A végén ugyan indítottam, de a többiek is bírták, egyszerűen ők most jobb formában voltak. Nem vagyok elégedett ezzel a helyezéssel, de most ennyire voltam képes” – mondta az MTI-nek Kopasz Bálint, aki mostantól a két hét múlva sorra kerülő olimpiai válogatóra készül.

A nők hasonló száma aztán magyar sikert hozott, ráadásul két hazai kajakos is felállhatott a dobogóra. Az aranyérmet az ifjúsági világbajnok, mindössze 19 éves Kőhalmi Emese szállította, aki magabiztos versenyzéssel utasította maga mögé riválisait, a második helyen célba érkező norvég Maria Virik mögött pedig a 20 esztendős Bakó Olga lett a harmadik.

„Nagy boldogság, hogy a felnőtt mezőnyben is tudtam nyerni. – mondta a KSI versenyzője. – Igyekeztem jó pályát evezni, az első ötszázon próbáltam egy erős iramot menni, utána fokoztam a csapásszámot. Közben nem nézelődtem, csak a végén pillantottam ki oldalra. Az idei célom az U23-as vb, de odaállok a felnőtt válogatóra is.”

A férfiak K-2 500 méteres számában nem termett babér a magyaroknak – Noé Zsombor és Dombvári Bence ötödik lett úgy, hogy nem volt esélye az éremre -, női C-1 500-on viszont az olasz származású Bragato Giada újabb bronzérmet gyűjtött a hazai csapatnak. Utóbbi számban Molnár Csenge kilencedikként zárt.

Hogy az utolsó két magyar érdekeltségű fináléban se maradjanak érem nélkül a házigazdák, arról a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 500-as kenu kettes, valamint a szegediként duplán hazai pályán versenyző kajakos Nádas Bence gondoskodott. Előbbi egység óriásit csatázva lett második a spanyolok mögött, Nádas pedig a dánok sztárját, Rene Holten Poulsent mindössze három századdal megverve megnyerte az 500 méter egyest. Utóbbi számban Kós Benedek nyolcadikként ért a célba.

„A rajtunk jól sikerült, és tulajdonképpen a hajránk is. Szerintem, ha van még néhány méterünk, akkor mi nyerünk. Én nehezebb lettem, mint tavaly voltam, Jonatán pedig könnyebb, és még nincs meg a megfelelő egyensúly a hajóban. Dolgozunk azon, hogy ezt a technikai problémát megoldjuk.” – nyilatkozott a parton Fekete Ádám.

„Nagyon örülök, hogy nyerni tudtam, ez egy jó visszajelzés, hogy helyem van a négyesben. Bízom benne, hogy Tótka Sanyi és az én teljesítményem is meg fog mutatkozni a négyes produkciójában.” – mondta Nádas, aki a négyes mellett Kopasz Bálinttal párosban készül az ötkarikás válogatóra. 

A vasárnapig tartó világkupán összesen 26 versenyszámban osztanak érmeket és 45 versenyző képviseli a hazai színeket. A verseny a járványügyi intézkedések miatt nézők nélkül zajlik a Maty-éren.

A további program:

később:

középfutamok 15.00

előfutamok 16.35

 vasárnap:

középfutamok 9.45

döntők 11.33 és 14.30