„Ismételten egy európai kupa egyenes kieséses szakaszában lép pályára egy magyar futballcsapat. Ez a bravúr most a Ferencvárosnak sikerült”. A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a szükséges lépéseket meg kell tennie, amikor nagy létszámú magyar állampolgár utazik egy külföldi helyszínre – tájékoztatott a miniszter.

Hirdetés

A tárcavezető tudatta, hogy előreláthatólag körülbelül 2300 magyar drukker utazik az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésére Leverkusenbe, egy részük egyéni szervezésben, egy részük charterjárattal, míg a legtöbben, nagyjából ezren egy tizennégy vasúti kocsiból álló különvonattal.

„A kiemelt konzuli jelenlét érdekében a németországi képviseleteinkről, Berlinből, Stuttgartból, Düsseldorfból és Münchenből összesen hét konzult rendeltem Leverkusenbe” – jelentette be.

„Két konzul a stadionban fog ügyeletet tartani. Két konzul a pályaudvaron fogja várni az odaérkező magyarokat, két konzul pedig a repülőtéren lesz, és ők majd a szurkolók által a stadionba jutáshoz használt útvonalon is ott lesznek, hogyha valakinek esetleg problémája lesz, akkor segíteni tudjanak. A hetedik konzulunk pedig arra készül fel, hogy az esetlegesen pótlásra szoruló iratokat pótolja” – tájékoztatott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy most is lesz egy különleges ügyeleti telefonszám. „Ha valaki esetleg bajba kerül, és fizikai közelségében nem tud kapcsolatot teremteni konzuli képviselővel, akkor a +49 1575 420 38 71 telefonszámot hívja kérem, és akkor a konzuli ügyeletünk minden lehetséges támogatást és segítséget meg fog adni” – mondta.

Ez a konzuli ügyelet egészen a mérkőzést követő nap hajnaláig élni fog, tekintettel a visszautazási időpontokra.

„A külügyminisztérium természetesen kapcsolatban van mind a Ferencváros, mind a Bayer Leverkusen illetékeseivel, kapcsolatban vagyunk a magyarokkal utazó rendőrökkel, illetve a németországi rendőrökkel is annak érdekében, hogy a lehetséges atrocitásokat el tudjuk kerülni” – húzta alá a miniszter.

„Sok sikert kívánunk a Ferencváros labdarúgóinak, és jó szurkolást és sok örömet a Ferencváros szurkolóinak!” – fogalmazott.

Korábban írtuk