Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

A női gátasoknál az Európa-bajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó Kozák Luca helye már korábban is biztos volt, mivel teljesítette a kijutási szintet. Mellette a júliusi országos bajnokságon mögötte második és harmadik Tóth Anna és Kerekes Gréta is futhat a gátasok között. A kalapácsvetőknél az ugyancsak Eb-második Halász Bence indulhat szinttel, de ott lesz a mezőnyben Rába Dániel és Varga Donát is.

A MASZ szerdán jelentette be, hogy már elérte a 25 főt a magyar vb-csapat létszáma, szombaton pedig a névsort tette közzé, illetve ismét jelezte, hogy a létszám még bővülhet, hiszen a válogatott összeállítása háromlépcsős folyamatban alakul ki. A végleges és teljes névsort kedden jelentik be.

Gyulai Miklós, a MASZ elnöke az M1 aktuális csatornának szombaton elmondta, hogy az esetleges visszalépések miatt további magyar versenyzők kerülhetnek oda „az indulási küszöbre”, a szövetség pedig támogatni fogja, ha valamelyik atléta esetében ez így alakul.

„Korábban még egyetlen vb-n sem volt 25 magyar induló, tehát ez a létszám már önmagában csúcs, de a végleges lista 30 fő felett lesz” – nyilatkozta Gyulai Miklós, és hozzátette, a magyar atlétika „már most túlteljesített” a korábbi világbajnokságokhoz képest, ehhez pedig kellett az is, hogy a hazai vb-rendezés megdobta a motivációt.

Korábban írtuk

„Köszönet jár a versenyzőknek és az edzőknek, aki napról napra odatették magukat és dolgoztak ezért, a mezőny ugyanis minden versenyszámban nagyon sűrű, ezért egyáltalán nem könnyű dolog kijutni egy-egy világeseményre” – fogalmazott az elnök, aki hangsúlyozta: a budapesti vb egyedülálló történet a magyar atlétika és a magyar sport történetében, de „nem ez az életünk utolsó versenye”, jövőre olimpiát és Európa-bajnokságot rendeznek, két év múlva pedig következik az újabb vb.

„Az a szakmai program- és versenyrendszer, ami az elmúlt években a támogatások lehetősége mellett ki tudott alakulni, az oda vezetett, hogy ma már a magyar atlétika nem csak az ügyességi és azon belül a dobószámokban gondolkodik, hanem a három szakág, tehát a dobás, futás, ugrás minden részét lefedi. Ehhez hozzátartozik, hogy nem csak egyszerűen indulóink vannak, hanem olyan sportolók, akik esélyesek a jó eredményekre is” – mondta Gyulai Miklós.

A budapesti vb-n mindössze négy olyan szám van – férfi és női 10 ezer méter, női 3000 méteres akadályfutás és férfi rúdugrás -, amelyben biztosan nem indul magyar atléta.

A vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai futó- és gyalogló versenyeknek a Hősök tere ad otthont.

A már biztos magyar vb-indulók:
férfiak:
Molnár Attila (400 m)
Huller Dániel (800 m)
Vindics Balázs (800 m)
Szikszai Róbert (diszkoszvetés)
Halász Bence (kalapácsvetés)
Rába Dániel (kalapácsvetés)
Varga Donát (kalapácsvetés)
Helebrandt Máté (20 km, 35 km gyaloglás)
nők:
Takács Boglárka (100 m, 200 m)
Kéri Bianka (800 m)
Wagner-Gyürkés Viktória (5000 m)
Szabó Nóra (maraton)
Kovács-Garami Katalin (maraton)
Kozák Luca (100 m gát)
Kerekes Gréta (100 m gát)
Tóth Anna (100 m gát)
Molnár Janka (400 m gát)
Bánhidi-Farkas Petra (távolugrás)
Márton Anita (súlylökés)
Gyurátz Réka (kalapácsvetés)
Szilágyi Réka (gerelyhajítás)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Oláh Barbara (20 km gyaloglás)
Madarász Viktória (35 km gyaloglás)
Récsei Rita (35 km gyaloglás)