Tóth Tamara, Kecskemét lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 16. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban – hangzott el a Duna csatornán.

Hirdetés

A 2023 leggyorsabb lovasa címet elnyerő Tóth Tamara, Bács-Kiskun vármegye versenyzője a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát, valamint egy herendi Hadik-huszár szobrot és az Arany Sarkantyú-díjat vehette át az ünnepélyes díjátadón. Galaxy nevű lova hátára győzelmi takarót terítettek.

A döntőben másodikként ért célba Vörös Tamara, Ácsteszér lovasa, a harmadik helyezett Zboray Viktória, Adorján versenyzője lett, a negyedik helyen Csíki Árpád, Szentkirály lovasa végzett.

A Kishuszár Vágtán a döntőben Rozs Anna Júlia, Szentkirály lovasa aratott győzelmet Nárcisz nevű lován Szikszó, Sarkad és Fülöpszállás lovasa előtt.

Korábban írtuk

A Fogatvágta döntőjében hárman álltak rajthoz, az első helyezést ötödször is Tieger Endre és ifjabb Tieger Endre párosa nyerte el a Dombóvár Sütvényi ménes színeiben.

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese a Bahreini Királyság lovasa, Mahmúd Mohamed Jar Mohamed Raid lett. Másodikként a Horvát Köztársaság lovasa, Tena Belcic, harmadikként az Egyesült Királyság lovasa, Dan Martin ért célba. A negyedik helyen Hollandia versenyzője végzett. A lovasok őshonos magyar lófajtán, lipicai lovakkal álltak rajthoz.

A Jótékonysági Sztárfutamon ebben az évben Bács Péter és Krajnik-Balogh Gábor színművész, valamint Széchenyi Krisztián táncművész szállt versenybe, a győztes Krajnik-Balogh Gábor lett, aki a Bottyán Equus Hungária Ló- és Kutyaotthonnak ajánlotta fel nyereményét.

A Kocsitoló verseny győztese Abony kocsitoló csapata lett, második helyen az erdélyi Lófő csapat végzett, harmadikként az Iváni Lóbarátok Egyesülete ért célba.

Az eseményt a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak bemutatója, valamint a pusztaötös- és csikósbemutató, az 1848-49-es csatajelenet-bemutató, a Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület produkciója, a Győri Ördöglovasok előadása és a Tündérkert történelmi lovasfelvonulás is színesítette.

Az ünnepélyes díjátadó után méneshajtással búcsúzott a Nemzeti Vágta Szilvásváradtól. Az idei verseny a hazaszeretetről és bátorságról tanúbizonyságot tevő „ismeretlen ’48-as huszárnak” állított emléket.

Fotók: Vermes Tibor/Demokrata