Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis – aki sorozatban a negyedik vb-elsőségére hajt ebben a számban – az előfutamban 2:07.02 perces teljesítménnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez nemhogy a világ idei legjobb eredménye, de minden idők hetedik leggyorsabb úszása volt – a magyar klasszis világcsúcsa 2:06.12 -, mindössze két századdal rosszabb, mint amivel két éve a Duna Arénában a döntőben nyert.

A helyi idő szerint esti elődöntőben aztán a pillangót és a hátat követően még egy hajszállal délelőtti teljesítménye előtt járt, de mellen önmagához képest kissé visszaesett, így végül a gyors után 2:07.17-tel csapott célba.

Hosszú a második kanadai Sydney Pickremnél több mint másfél másodperccel jobbat úszott.

„Szerettem volna 2:07 alatt úszni, éreztem, hogy bennem van. Azokat a 2:08-as időket, amiket év közben úsztam, mind-mind edzésből érkezve teljesítettem. Ez nekem már előre azt mutatta, hogy a könnyítésnél ezek bőven jobb idők lesznek. Erre a világbajnokságra úgy jöttem, hogy nézzük meg, hol tartunk egy évvel az olimpia előtt. Ilyen szempontból jó helyen vagyok, de azért érzem a vérszagot ott a piros csík körül” – utalt a világcsúcsra Hosszú. Az MTI kérdésére elmondta, egy évvel ezelőtt, amikor a glasgow-i Európa-bajnokságon egy hosszabb kihagyás után visszatért, nem gondolta volna, hogy mára ilyen formába kerül.

A döntőt hétfőn közép-európai idő szerint 14.25-kor rendezik.