Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A vb sorsolása alapján a küldöttségből három bokszolónak, Kovács mellett Gálos Rolandnak (57 kg) és Fodor Milánnak (63 kg) már a legjobb 32 közé jutásért is meg kell küzdenie. Kovács az új-zélandi Jerome Joseph-Pampellone-vel csap majd össze, míg Gálos szerdán a tajvani Csen Po-jivel, Fodor pedig csütörtökön a román Vasile Suciuval.

A másik három magyar közül Szaka István (52 kg) szombaton a fülöp-szigeteki Carlo Paalammal meccsel, ugyanakkor a hozzá hasonlóan a 32 között kezdő nehézsúlyú Hámori Ádámnak (91 kg), valamint Kozák Lászlónak (69 kg) még nincs meg az ellenfele. Előbbi vasárnap mutatkozik be a vb-n, utóbbi pedig pontosan egy hét múlva.

Noha az olimpiát jövőre rendezik, az idei vb a hagyományoktól eltérően nem kvalifikációs, mivel a hosszú ideje komoly válságban lévő nemzetközi sportági szövetséget (AIBA) a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) kizárta az olimpiáról, így a tokiói bokszversenyeket és azok kvalifikációját a NOB szervezi meg. Az AIBA a verseny kiírásánál viszont figyelembe vette, hogy a NOB a japán fővárosban már csak nyolc kategóriában rendez versenyeket a férfiaknak, így a világbajnokságon is – a korábbi tíz helyett – nyolc súlycsoportban küzdenek az öklözők.