A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a koronajárvány miatt március közepén határozatot hozott, miszerint a résztvevők egészségének megőrzése érdekében nem enged be tengerentúli nézőket a nyári olimpiai és paralimpiai játékora. Már ekkor felmerült, hogy szükség lehet az akkreditált résztvevők számának jelentős csökkentésére is. Ezt erősítette meg most a különböző országok olimpiai szervezeteinek egybehangzó véleménye alapján a NOB. A döntés értelmében csak azok számára biztosítanak akkreditációt a játékokra, akiknek jelenléte elengedhetetlenül szükséges az esemény lebonyolításához. Kísérő vendégek tehát nem vehetnek részt a kéthetes programon. Ez azt jelenti, hogy többek között az olimpikonok családtagjai sem szurkolhatnak szerettüknek a helyszínen.

Hirdetés
Korábban írtuk