A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs bronzérmes lett az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

A 2009-es világbajnok 35 éves magyar három győzelmet és egy – a negyeddöntőben – elszenvedett vereséget követően érkezett a helyosztó csatára, amelyben a német Ramsin Azizsir volt az ellenfele, aki egy éve még egy súlycsoporttal lejjebb volt bronzérmes az Eb-n.

A mérkőzés az elején egészen szokatlan képet mutatott, ugyanis a Kiss meccseire máskor jellemző öldöklő küzdelem helyett óvatoskodva terelgették egymást a szőnyegen a felek, alig értek a másikhoz, mintha tilos lenne fogást keresni. A „pantomimezést” talán egy kevéssel az iráni és magyar felmenőkkel rendelkező Azizsir csinálta jobban, így őt intették meg először, lentről pedig a BVSC kiválósága szépen megpörgette, és 3-0-ás előnybe került.

A szünetig nem változott a helyzet, azt követően viszont a veterán magyarnak nagyon kellett mennie előre, hogy elkerülje a visszaintést, ami annak ellenére sem sikerült, hogy szemre ő volt az aktívabb, Azizsir ugyanis folyamatosan hátrafelé közlekedett a szőnyegen.

Sike Andrásék értetlenül álltak a bírói döntés előtt, ám nem volt miért aggódniuk, miután Kiss pillanatok alatt kibújt ellenfele karjaiból és felállt. Azizsir utolsó szalmaszálként a videózásba kapaszkodott, szabálytalan védekezést reklamált, ám a felvételek alapján erről szó sem volt, a bírák sem látták ezt másként, így egy újabb pontot kapott Kiss, azaz összességében könnyedén nyerte meg a bronzérmet.

Sike András szövetségi kapitány adott némi magyarázatot a meccs elején történtekre, miszerint a terv az volt, hogy Kiss Balázst intsék először, és a második menetben visszaintesse ellenfelét, de a németek is ugyanígy gondolkodtak.

„Máskor a szívről, meg az akarásról szoktam beszélni, de ez a mostani a taktikázás diadala volt” – nyilatkozta Kiss Balázs, aki harmadik Eb-bronzát szerezte meg szerdán.    

„Próbának szántam ezt a versenyt, kíváncsi voltam, hogyan működnek az új szabályok, nekem hogyan megy így a birkózás. Nagyon örülök, hogy mindenkit meg tudtam pörgetni, még a szerb-grúzt is, akit korábban egyetlen egyszer sem sikerült. Lépésről lépésre megyek tovább, jöhet a budapesti világbajnokság” – tette hozzá.

A tavaly a vb-n és Eb-n is harmadik Kiss a magyarok harmadik dobogós helyét szerezte meg Dagesztánban Korpási Bálint (72 kg) és Lőrincz Tamás (77 kg) bronzérmét követően.

A kötöttfogásúak számára ezzel véget ért a kontinensviadal.

MTI