Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A fiatalabb Liu fivér harmadik helye azt jelenti, hogy ebben a sportágban ez az első magyar egyéni dobogós helyezés, illetve az első téli olimpia, amelyen a magyarok több érmet nyertek. Két napja a vegyesváltó lett harmadik.

A döntőben két magyar – akiknek édesapjuk kínai – és három kínai korcsolyázó csapott össze. A közel 1000 fős nézősereg utóbbiakat támogatta, és már javában tartott a körözés, sőt, a világkupában ezen a távon vk-hatodik Liu Shaoang az élen is állt, amikor a nagy hangzavarban alig lehetett hallani, hogy leállították a versenyt, mert egy törött korcsolyapenge veszélyessé tette a pályát, amelyet javítani is kellett.

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták „bezárni” a két magyart. Volt lökdösödés is, ebben Liu Shaoang leszakadt – akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing -, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett „kölcsönös felelősségnek” tűnt. A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

Korábban írtuk