Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Szerinte testvére, a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándor megérdemelte volna az aranyat, a kizárást túlzónak tartja.

„Nagyon nehéz nap volt, már az első futamban, a negyeddöntőben elfáradtam. Érezhető volt, hogy a koronavírusos fertőzésem miatt nem tudtam a csapattal együtt készülni. Hiába szereztem bronzérmet, hiányérzetem van. A short trackben van kontakt, és nem értem, a bíróknál miért nem fért bele, amit Liu Shaolin csinált, és miért nézték el azt a visszahúzást, amit ellene követtek el” – fogalmazott Liu Shaoang, aki az első összetett világbajnoka Magyarországnak.

Az FTC 23 éves versenyzője elmondta, hátulról próbált segíteni testvérének, de közben vele szemben is szabálytalankodtak, így érezte, hogy ha lesz videózás, ő is előrébb kerülhet a negyedik-ötödik helyről.

„Azt is sajnálom, hogy előtörtek belőlem az érzelmek, indulatok a bírói döntés után. Nem én vagyok a bíró, nem örültem a kizárásának” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Kiemelte, el kell felejteni, ami most történt, két nap múlva jön az 1500 méteres szám, és arra neki és testvérének is össze kell kapnia magát.

„Most jobb, ha nem beszélek Liu Shaolinnal, nem is megyek be hozzá a szobába. Dolgozza fel, aztán kedden nekilátunk a további munkának. Profik vagyunk, nehezen, de túl kell lépnünk ezen. Megoldjuk!” – jelentette ki Liu Shaoang.

Liu Shaolin Sándor ugyanakkor senkinek sem nyilatkozott. Kiment a csarnokból, felszállt a sportolói buszra, és visszament a szállásra.

Krueger John-Henry is csalódott volt, hogy a negyeddöntőben kizárták, de elfogadja a döntést.

„Magabiztosnak éreztem magam, próbáltam előrébb jutni, sajnos, ilyen a short track. Nagyon kicsi a különbség a jó és a rossz futam között. Nehéz megemészteni, hogy nem sikerült jobban a nap. A szívem szakad meg. Volt már olyan versenyem, amely nem tetszett, de akkor az utolsó napon még összejött egy dobogó. Most is ebben bízom” – mondta Krueger, aki négy éve ebben a számban amerikai színekben ezüstérmes volt.

Jászapáti Petra örül az 500 méteren elért hetedik helyezésnek:

„Időeredmény miatt kerültem ki a külső pályára az elődöntőben, és onnan nehéz volt előre jönni. Próbálkoztam, de a B döntő így is összejött, bár csak két ezreden múlt a finálé. Összességében kiegyezek ezzel a hetedik hellyel” – mondta.

Magyarország első női vk-verseny győztese nem ment el szó nélkül a férfi 1000 méter fináléja mellett:

„Szerintem Liu Shaolin megnyerte az aranyérmet. A sárga lapos büntetés, amivel a teljes mezőny végére sorolták, túlzó. Liu Shaoang bronzérmének viszont örülök”.

A rövidpályás gyorskorcsolya versenyei szerdán a férfi 1500 méterrel folytatódnak a Liu fivérekkel és Kruegerrel, ebben a számban érmeket is osztanak. Emellett a női 1000 méter selejtezőjében Jászapáti és Kónya Zsófia áll rajthoz, míg a női váltó elődöntőjében nem lesz magyar érdekeltség.