Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

„A nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem” – ezzel a mondattal kezdett a magyar versenyző, aki ugyan első lett a fináléban, utólag azonban kettős szabálytalanság miatt kizárták és a teljes mezőny végére sorolták.

„Edzettem és szenvedtem, mentálisan és fizikálisan az elmúlt négy évben, sőt, mióta 2005-ben elkezdtem korcsolyázni. Sajnálom, hogy nem sikerült azt az eredményt elérnünk, amit mindannyian akartunk. Nehéz nap volt, mindent beleadtam, semmit sem tennék másképp” – olvasható az angol nyelvű Instagram-bejegyzésben.

A 26 éves, négy éve Phjongcshangban a férfi váltóval aranyérmes, a kínai fővárosban a vegyesváltó tagjaként harmadik versenyző hozzátette, a rövidpályás gyorskorcsolya egy gyönyörű sportág, melyet továbbra is imád, egyúttal gratulált barátjának, a győztes Zsen Ce-vejnek. Megjegyezte, a továbbiakban is keményen edz és harcol majd, szurkolóitól pedig további támogatást kér.

Miután Liu Shaolin Sándort kizárták, testvére, Liu Shaoang bronzérmes lett, amivel a téli olimpiák történetének első egyéni magyar dobogósa lett.

Korábban írtuk