Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Korábban három sportlövő, a pisztolyos Major Veronika, a puskás Péni István és a légpuskás Mészáros Eszter, illetve két vitorlázó, a finndingis Berecz Zsombor és a laseres Érdi Mária harcolta ki az olimpiai részvétel jogát.

Az úszó országos bajnokság zárultával, március végére 16 magyar rendelkezett úgynevezett „olimpiai kvalifikációs idővel” (A-szint). Ebben a sportágban számonként legfeljebb két versenyző indulhat, amennyiben rendelkezik A-szinttel. A nemzetközi sportági szövetség egy gyengébb, „olimpiai szelekciós időt” (B-szint) is meghatározott, amellyel csak a nemzetközi szövetség meghívása esetén lehet szerepelni, olyan számban, amelyben az adott országnak nincs A-szintese.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke januárban az MTI-nek azt mondta: a 2016-os riói 160 fős sportolói létszámmal elégedett lenne a 2020-as olimpián is.

Magyar kvótások, illetve olimpiai szintesek (22 fő):

ATLÉTIKA (1)
Krizsán Xénia (hétpróba)

SPORTLÖVÉSZET (3)
Major Veronika (pisztoly)
Mészáros Eszter (légpuska)
Péni István (puska)

ÚSZÁS (16)
Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők:
Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Burián Katalin (200 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes), Hosszú Katinka (400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó, 200 m hát), Kapás Boglárka (1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (1500 m gyors, 800 m gyors, 400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Milák Kristóf (200 m gyors, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Telegdy Ádám (200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes)

VITORLÁZÁS (2)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Érdi Mária (Laser Radial)