A Magyar Telekom 2014 óta kiemelt támogatója az FTC felnőtt férfi futballcsapatának és labdarúgó utánpótlás-nevelésének, 2018 óta pedig a női labdarúgó, a vízilabda, a jégkorong szakosztályok, valamint a férfi torna szakosztály névadó támogatójaként is hozzájárul a klub sikereihez. Ezt az együttműködést hosszabbították meg a felek további négy évvel.

Hirdetés

„Úgy látjuk, hogy az elmúlt időszakban felértékelődött, még inkább fókuszba került a sport. Egyrészt a covid-19 világjárvány alatt fontos tényező volt mentális és fizikális egészségünk megőrzésében. Másrészt a kedvenc csapatunknak és sportolóinknak való szurkolás, a sport közösségépítő ereje is sokunkat átsegített a járvány időszakán. Büszkék vagyunk rá, hogy az FTC az elmúlt négy évben, támogatásunk ideje alatt sokat fejlődött, a futball csapat európai szintű klubbá nőtte ki magát, de a másik négy támogatott szakosztály is komoly eredményeket hozott. Bízom benne, hogy a Fradival való együttműködésünk következő fejezetében is sok embernek adunk motivációt a sportoláshoz; digitális megoldásainkkal pedig hozzájárulunk a szurkolói élményhez, valamint a családok közös, minőségi időtöltéséhez is”

– mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója az együttműködés kapcsán.

„Tizenegy éve lehetek a Fradi első számú szolgája, amikor átvettem a klub irányítását, azt ígértem, azt gondoltam a kollégáimmal együtt, ha rend lesz, akkor jönnek majd az eredmények, és megérkeznek a komoly támogatók is. A rendet megteremtettük, a Ferencvárost visszahelyeztük méltó helyére a magyar sportban. Ezért is van itt a Telekom. Amikor 2018-ban aláírtuk a megállapodást a céggel, akkor abban bíztunk, a korábbinál is nagyszerűbb időszak köszönt a klubra. Sportolóink ebben a négy esztendőben olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmekkel bizonyították, hogy az elvárásoknak meg tudunk felelni. Labdarúgóink sorozatban háromszor jutottak be a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportkörébe, és háromszor nyertek bajnokságot. Megtisztelő számunkra, hogy Magyarország vezető telekommunikációs szolgáltatója újra bizalmat szavazott klubunknak. Reméljük, a mögöttünk hagyott évekhez hasonló sikerekkel szolgáljuk meg ismét a támogatást”

– nyilatkozta Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

Korábban írtuk