Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

A szakember a vb értékelése során kiemelte: a realitások ellenére azért nem fogadta volna el előre ezt a kvótaszámot, mert az abszolút favorit K-2 500 méteres női kajakpárost az előfutamot követően kizárták, így azzal egy biztos kvótaszerző lehetőségtől estek el.

„A legfontosabb, hogy a két négyesünk megszerezte az indulási jogokat, és a pótkvalifikációt illetően az európaiak közül az erőviszonyok ismeretében mi vagyunk a legjobb pozícióban” – mondta Hüttner. Szerinte a férfi kenus szakágban, ahol egyetlen kvótát sem sikerült megszerezni, párosban kimondottan jó esély mutatkozik a sikeres pótvizsgára – bár ahogy fogalmazott, mérget arra sem venne -, de egyesben sem reménytelen a helyzet.

A kapitány hangsúlyozta: mind a négy szakágnak sikerült „extrát” hozni a vb-n. Férfi kajakban a Kammerer Zoltán, Gál Péter K-2 1000 méteres párost említette, szerinte az egység döntőbe jutása felért egy kisebb csodával, amiben ő azért hitt. Női kajakban a négyes magabiztos győzelmét tartja kiemelkedőnek, a kenusoknál a férfi 5000 méteren ezüstérmes Adolf Balázst dicsérte. A jövő héten 20 éves szentendrei versenyző nagyot meccselt a favorit német Sebastian Brendellel, erre az utóbbi években senki más nem volt képes. Női kenuban a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső párost emelte ki, amely 200 és 500 méteren is ezüstérmes lett.

„Nagyon sokat dolgoztak, fejlődtek az elmúlt évben, és amennyiben edzésmunkájuk töretlen lesz az elkövetkező időszakban, úgy Tokióban érhetik el a legjobb formájukat” – tette hozzá a győriek duóját méltatva.

Hüttner elmondta: a magyar csapat több tagja egyhetes pihenőt követően Japánba utazik, ahol egyrészt az előolimpiai versenyen helyismeretet gyűjthet a tokiói pályáról, másrészt pedig előtte egy rövid edzőtáborban próbálja megtapasztalni az akklimatizáció és az időjárás jelentette nehézségeket.

„Az akklimatizáló edzőtábort jövőre is beiktatjuk a programba az olimpia rajtja előtt annak érdekében, hogy ott már a legjobb formában legyenek a versenyzők. A most szerzett tapasztalatok ismeretében utazunk majd ki jövőre” – mondta.

Hüttner kiemelte: kapitányként büszkeséggel tölti el, hogy a magyar csapat két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel az olimpiai éremtáblázat élén végzett a vb-n.

„Ez egy elfogadható, jó eredmény lenne még akár az olimpián is, de ebben a magyar csapatban ennél is több van” – emelte ki.

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke, a vb szervezőbizottságának vezetője hangsúlyozta: a nemzeti szövetségek első emberei és főtitkárai kivétel nélkül elismerően szóltak a rendezésről.

„A nemzetközi szövetség elnöke pedig a gratulációja mellett annyit jegyzett meg, hogy Szeged olyan magasra tette a lécet ezzel a rendezéssel, amit aligha lehet a jövőben megugrani” – fogalmazott.

A megszerzett olimpiai kvótákat illetően kiemelte: fontosnak tartja, hogy annak ismeretében el lehet kezdeni nyugodtan készülni Tokióra. A versenyzők közül Kopasz Bálintot említette, a K-1 1000 méteren aranyérmes versenyző személyében szerinte „új magyar csillaga lett a sportágnak”.

„Az aranyérmes női négyes pedig ismét elkápráztatott minket. Sikerük Csipes Ferenc edző szakmai munkáját is dicséri, aki évek óta más-más összeállításban is képes kitűnő négyeseket összerakni” – nyilatkozta.