Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A szombati kvalifikációban a 32 indulót nyolc futamba sorolták, közülük az első két helyezett, valamint a négy legjobb harmadik került a hétfői negyeddöntőbe. Mindhárom magyar – köszönhetően világkupa-helyezésüknek – a legjobb, egyes pályáról rajtolhatott.

A magyarok közül először Krueger – aki négy éve még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes volt ezen a távon – lépett jégre, és neki a papírformának megfelelően nem okozhatott gondot a phjongcshangi 13. helyezett japán Josinaga Kazuki, az orosz Gyenyisz Ajrapetjan és a török Furkan Akar. Bár a rajtnál Josinaga elé vágott, a következő egyenesben Krueger visszaelőzött, és nem engedte ki kezéből a futamgyőzelmet, így a mögötte történő lökdösődésekből is kimaradt. Ideje 1:25.236 perc.

Egyből utána következett a váltóval Phjongcshangban olimpiai bajnok, ezen a távon tavaly világ-, 2017-ben és 2020-ban Európa-bajnok Liu Shaolin Sándor, akinek világkupa kilencedik olasz Pietro Sighel, a belga Stijn Desmet és az amerikai Ryan Pivirotto jutott. A visszalőtt rajt után Liu Shaolin magabiztosan az élen haladt, de pár körrel később leállították a körözést, mert egy kettétört bója darabjai veszélyessé tették a jeget. Ez jól jött Desmet-nek, aki korábban kicsapódott a palánknak, viszont így a megismételt rajtnál újra lehetőséget kapott. A harmadik start után Liu Shaolin könnyedén rajt-cél győzelmet aratott 1:25.262 perccel, mögötte az amerikai és az olasz korcsolyázó kicsúszott. Videózás után Desmet-t kizárták, az amerikai és az olasz rivális továbbjutott.

Az utolsó futamban szerepelt a váltóval szintén ötkarikás aranyérmes, 1000 méteren kétszeres (2017, 2021) világbajnoki ezüstérmes Liu Shaoang. Az ausztrál Brendan Corey, a lett Roberts Kruzbergs és az olasz Luca Spechenhauser alig tudta megszorongatni a korábban pozitív koronavírustesztet adó és emiatt Pekingbe csak szerdán érkezett magyar klasszist. Liu Shaoang 1:23.796 perccel ment tovább.

Korábban írtuk

A négyszeres világbajnok dél-koreai Hvang Te Hon 1:23.042 perccel új olimpiai rekordot futott.

A három magyar férfi versenyző a nap folyamán még Jászapáti Petrával és Kónya Zsófiával kiegészülve érdekelt lesz az olimpián debütáló vegyes váltóban.

A női 500 méter selejtezőjéből Jászapáti továbbjutott a hétfői negyeddöntőbe, míg Kónya búcsúzott.