Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kiss Blanka (elöl) és Lucz Anna a nõi kajak párosok 200 méteres elõfutamában az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban
Hirdetés

A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra összeállítású női kvartett egy szerdai előfutam-győzelemmel megspórolhatta volna magának a második fordulót, de a rossz kezdést követően a kínaiak gyorsabbnak bizonyultak, a második hely pedig már nem ért egyenes ági döntőbe jutást. Az együttes tagjai láthatóan nem örültek a történteknek.

„Mérges vagyok, mert a rajtunk nem sikerült túl jól, és emiatt az egész pálya kapkodós lett, megpróbáltuk utolérni a többieket, akik nagyon elmentek” – nyilatkozott a Tokióban olimpiai bajnok Hadvina Dóra, akinek két év után ez az első nemzetközi versenye, miután a tavalyi szezont gyermeke születése miatt teljesen kihagyta.

„Az, hogy megyünk még egy pályát a döntő előtt, bizonyos szempontból előny, másrészt pedig hátrány. Esztinek és Taminak is van még ezen kívül száma, így jobb lett volna, ha nem kell középfutamoznunk” – tette hozzá.

A férfiak hasonló számában nem lehetett egyből továbblépni a legjobb kilenc közé, ezzel együtt a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor alkotta csapat imponáló magabiztossággal nyerte meg első versenyét.

Korábban írtuk

„Úgy gondolom, hogy mindent sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, és egy olyan előfutamban is maximum teljesítményt tudtunk leadni, amelyben nem igazán kergettek minket. Persze ez még csak az első pálya volt, bízom benne, hogy a középfutamban és a döntőben minden ezredmásodperc kijön majd belőlünk” – nyilatkozott a K-1 200 méteren olimpiai negyedik Csizmadia.

Az MTI kérdésére azt mondta, szerinte a mostani, új beülési sorrend a legideálisabb négyük esetében.

„Azzal, hogy Bence lett a sztrók, Pisti és én hátrébb kerültünk eggyel, ami azt jelentette, hogy én kerültem a harmadik helyre. De ahhoz képest, hogy ez nem volt idegen számomra, nem éreztem komfortosan magam, zavart a nagy víztömeg, ami jött az arcomba, ezért kiharcoltam, hogy a második lyukba ülhessek. Pisti pedig szerencsére meg tudja oldani a harmadik helyet, ahova gyorsabb vízfogású ember kell, és mint kiderült, ő ebben gyorsabb, mint én. Szóval szerencsésen sült el, a krakkói Európa Játékokhoz képest még találtunk ebben az egységben tizedeket” – fejtette ki. A hajó júniusban, az Eb-n hatodikként zárt, akkor még Kuli, Csizmadia, Nádas, Tótka volt a beülési sorrend.

A négyesek versenye különös jelentőséggel bír a vb-n, ugyanis tíz-tíz hajóban negyven-negyven párizsi kvóta talál gazdára, ráadásul a tíz olimpiai szám közül ebben a kettőben csak itt lehet kvalifikációt szerezni, javítási lehetőség nincs. Kikötés, hogy legalább négy kontinens nemzeteinek kell szerepelniük az indulási jogot gyűjtő egységek között.

A szerda délelőtti programban magyar részről még két kenus egység, a Horányi Dóra, Takács Kincső duó, illetve Fejes Dániel szállt vízre. Mindkettő harmadik lett előfutamában, ez előbbi esetében egyenes ági fináléba jutást, utóbbinak pedig középfutamos folytatást jelentett.

A vb nyitónapjának délelőttjén rendezett számokban pénteken bonyolítják le a középfutamokat és a döntőket is.

A szerda délutáni programban további kilenc magyar hajó kezdi meg szereplését.

A szerda délelőtti program során a Kiss Blanka, Lucz Anna kajakos duó futamgyőzelemmel egyből biztosította a helyét a döntőben.

A küldöttség tagjai közül elsőként a kenu egyes 200 méteren érdekelt versenyzők szálltak vízre a város sportparkjának pályáján, amely hatodszor ad otthont a sportág vb-jének.

A Ferencváros rutinos kenusa, Balla Virág kvótáért is küzd Németországban, ehhez a legjobb öt között kell majd zárnia. Az előfutamban harmadik hellyel mutatkozott be, amellyel nem volt maradéktalanul elégedett.

„Nagyon korán kijöttem már bemelegíteni, mert tudtam, hogy nehezen tudok majd ráhangolódni a futamra, viszont nagyon jól kell jönnöm ahhoz, hogy minél kevesebb erős ellenfelet kapjak a középfutamban. Kicsit talán beragadtam a rajtnál a többiekhez képest, viszont a többi dologgal, amit csináltam, elégedett vagyok. Ezzel együtt szerettem volna nyerni, így a harmadik hellyel nem vagyok elégedett” – nyilatkozott a parton a 29 éves, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok sportoló, hozzátéve, hogy nagyon szereti a duisburgi pályát, így örül annak, hogy most itt mérheti össze a tudását a riválisokkal.

A férfiak hasonló számában a négyesben U23-as világbajnok Koczkás Dávid remekül debütált, az olasz Mattia Alfonsi mögött másodikként ért a célba, ezzel – Ballához hasonlóan – a középfutamba jutott.

Az 1000 méteren olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint ezúttal 500 méteren versenyez egyesben, és egy jó pályával ő is másodikként ért célba a hazai színeket képviselő Moritz Willi Florstedt mögött. Ez esetében is középfutamos folytatást jelent.

„Jónak éreztem a pályát, kedvező az időjárás is, a gyenge hátszél is támogatott. A víz könnyű, kicsit hasonló, mint a Maty-éren. Az egyes pályán voltam, nem akartam nézelődni, ez jó volt így, ahogy volt” – fogalmazott a győriek 26 éves kajakosa, akinek az éremszerzés a célja.

„Nagyon keményen készültem egész nyáron, összesen négy nap szabadságom volt. Bízom benne, hogy megtérül a kemény munka” – tette hozzá.

Kiss Blanka és Lucz Anna címvédőként szállt vízre a K-2 200 méter második előfutamában, és a papírformát igazolva élt azzal a lehetőséggel, hogy az első három között zárva meg lehet spórolni a középfutamot. Az újpesti duó elsőként ért célba, így egyből bekerült a döntőbe.

„Próbáltunk mindent beleadni, hogy megnézzük, milyen a víz, milyen itt versenyezni. Viszonylag jól sikerült a pálya, bár a rajtunkon még van mit javítani” – nyilatkozott az MTI-nek Lucz, aki három számban is vízre száll a hét folyamán.

„A döntőre még jobban odafigyelünk majd, még jobban odatesszük magunkat, és akkor reméljük, minden tökéletesen sikerül” – tette hozzá Kiss, aki elárulta, otthon még gondolt arra a teherre, hogy címvédőként versenyeznek, izgult is emiatt, de itt már nem érzi ezt, hiszen „ugyanazt csináljuk, mint négy éve mindig, és élvezni akarjuk a versenyzést”.

Ezekben a számokban a középfutamot és a döntőt is pénteken rendezik.