A kajakos Molnár Péter a hatodik helyen végzett középfutamában 200 méter egyesben, s ezzel a B döntőbe jutott a riói olimpián.

A Budapest Honvéd 30 éves sportolója – aki csütörtökön, párosban negyedikként zárt Tótka Sándorral – 2008-ban és 2011-ben Európa-bajnoki ezüstérmes volt ebben a számban, de az utóbbi időben inkább a párosra helyezte a hangsúlyt.

A futamból az első négy jutott az A döntőbe, a többiek szombaton a B fináléban fejezik be szereplésüket.

Molnár Péter a riói játékok kezdete előtt három nappal került be az olimpiai csapatba Tótka Sándorral együtt a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

később:

középfutamok:

15.21 (10.21), férfi C-2 1000 m, Vasbányai Henrik, Mike Róbert

15.51 (10.51), férfi K-4 1000 m, Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás

MTI

Fotó: MTI